Akár úszó is lehetett volna, de Petrov Anatolijnál hamar rájött, hogy ez neki nem pálya. Tízéves kora óta kézilabdázik, még csak huszonkettő volt, amikor belevágott az edzősködésbe. Az utóbbi nyolc évben olyan csapatot irányított Kovács Gábor, amely végig széllel szemben „lavírozott”. És hogy miért lett ő „kis Kipu”? Ez is kiderül!
Bár nyugodtan mondhatjuk, hogy a kézilabda az élete, naná, hogy nem ezzel a sportággal kezdte. A pécsi Góliát FC-ben focizott, mert édesapja oda vitte le, és belekóstolt az úszásba is. Nincsenek róla jól emlékei.
– Nem nagyon akartam bemenni a vízbe, Petrov Anatolij viszont rásegített, hogy mégis a medencébe kerüljek. Aztán nem sokkal később már húzott is ki egy bottal. Nagyjából ennyi is volt – mesélte mosolyogva a 38 éves Kovács Gábor.
Nem sokkal később már a kézilabdapályán találta magát. Miután a bátyja is kézizett, nem csoda, hogy ő is ennél a sportágnál kötött ki: edzői között ott volt Harmat Tamás, Halmai Csaba, Kovács Jenő, Füzesi Ferenc, Danyi Gábor. Hamar rájött, hogy ő itt van jó helyen: tizenhét évesen már a pécsi felnőtt csapat tagja volt.
– Óriási élmény volt odakerülni az akkor NB I-es felnőtt gárdába, ahol junior és felnőtt válogatottak játszottak. Az élvonalban sajnos nem sokszor szerepelhettem, de a másodosztályban sok meccsen léptem pályára, kétszer meg is nyertük a bajnokságot. Közben elvégeztem az edzőit, elkezdtem foglalkozni az ifikkel, és egy idő után azt vettem észre, jobban érdekel az, hogy mi van a csapatommal, mint a saját játékom. Úgyhogy elég korán abbahagytam: játszottam még Siklóson, ahol kétszer megnyertük az NB II-t.
Kis Kipu, mert mindenki így ismeri, tehát korán edző lett. De miért is hívják így?
– A bátyám, Zsolt kedvenc futballistája Kiprich József volt, ő onnan kapta a Kipu becenevet. Természetes, hogy ezek után én lettem a kis Kipu.
S ha már a kedvenceknél tartunk, elárulta, hogy abszolút nem csak a kézilabdáért rajong. Találkozásunkkor is RF monogramos baseballsapka volt a fején: naná, hogy imádja Roger Federert! A másik sportoló, aki nagy hatással volt rá, a kosárlabdázás királya, Michael Jordan. De megfogta az is, amikor látta Carl Lewist futni, majd később Usain Boltot, fociban számára Marco van Basten volt az „isten”, és persze ott volt Kiprich is…
De kanyarodjunk vissza a kézihez! Egy ideig az utánpótlásban dolgozott, végigjárta a ranglétrát, majd megkapta a PVSE felnőtt együttesét, amely az NB I. B-ben szerepelt. Az első évben másodedző volt, a következő hét esztendőben pedig vezetőedzőként tartotta a másodosztályban a pécsi férfi csapatot. Nem volt könnyű dolga, mert a klub egy idő után finoman fogalmazva sem volt a város kedvenc sportegyesülete,
gyakorlatilag évekig széllel szemben „lavírozott”.
– Szerencsére sem a játékosokat, sem engem nem bántottak. Megpróbáltunk csak a szakmára koncentrálni, hol sikerült, hol kevésbé. Azért azt elárulhatom, hogy nem egyszer mentem úgy haza, hogy ebből elég, abbahagyom. De aztán leültünk a feleségemmel beszélgetni a teraszon, megnyugodtam, és mindig folytattam. A családom nagyon sokat segített a nehéz helyzetekben: a feleségem, Kitti mindig rám bízta a döntést, és utána támogatott az elhatározásomban.
A PVSE-vel felettébb sikeres szezonokat produkált – főképp a körülmények ismeretében. S hogy mit volt a legnagyobb eredménye?
– Hát hogy kibírtam! Csak hülyéskedek – nevet egy nagyot. – Olyan volt ez a csapat, mintha folyamatosan lélegeztetőgépen lett volna tartva. Tudtuk, hogy ha egyszer kiesik az NB I. B-ből, akkor vége, eltűnik a térképről. Ez volt a munkánk tétje. És ez számunkra fontos volt, minden évben harcoltunk azért, hogy életben maradjon, mert ez mégiscsak egy komoly szintet képviselt.
Nyolc év után aztán elköszönt a PVSE-től, úgy, hogy mindenki előtt megtartotta a hitelességét, az őszinteségét, mindenkinek a szemébe tud nézni. Neki ez a legfontosabb: emberileg szemernyit sem változott!
Az új munkahelye a PSN Zrt., ahol természetesen továbbra is kézilabdával foglalkozik. Szakmai vezetőként alkalmazzák, továbbá az U11-es csapat edzője is egyben.
– A célunk az, hogy szélesítsük a pécsi kézilabdasport bázisát, mindezt minőséggel összefűzve. Örömteli, hogy két új bázisiskolát már be tudtunk kapcsolni a rendszerbe. Az U11-es csapatnak pedig nagyon örültem, mert szeretek edzősködni: semmiképp nem úgy képzelem még el az életem, hogy egész nap csak egy íróasztal mögött molyoljak, napi egy edzést azért mindig meg szeretnék tartani! – tette hozzá kis Kipu.
A felesége, Hartmayer Kitti annak idején kosárlabdázott, így aztán pontosan tudja, hogy miről szól ez a sportos élet. Három gyermekük van, Patrik 3, Dorina 5, Milán pedig 7 éves. „Dorina nagyon csajos, nem tudjuk elképzelni, hogy valaha a kézilabdapályán köt ki, inkább aerobikozni, táncolni, balettozni fog. Patrik viszont balkezes, szerintem lenne benne potenciál, majd meglátjuk! A legnagyobb, Milán viszont abszolút fociőrült, alig várja már, hogy beirassam egy klubba és mehessen edzésekre. Neki Cristiano Ronaldo a kedvence, meg tud őrülni a portugál klasszisért!”
