Címlap Sport MEGVAN A MÁSO...

MEGVAN A MÁSODIK: Milák Kristóf utcahosszal győzött!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát. Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.

A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni

– mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.

Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott:

A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak.

A pécsi sportoló arról is beszélt, hogy az utolsó három tempóját kissé rövidíteni kellett, hogy jól jöjjön ki a fal benyúláskor, s akár ezen is múlhatott az a hét század.

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.

férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:
MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51.25 perc – olimpiai csúcs
2. Honda Tomoru (Japán) 1:53.73
3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.45
4. KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54.52

Hosszú Katinkának nem ment

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis a hetedik idővel került a fináléba, ahol már a pillangón látszott, hogy nem tud beleszólni a dobogós helyezésekért zajló küzdelembe, ugyanis nyolcaddiként fordult az első ötven után és ezt követően is csak nőtt a hátránya az élmezőnnyel szemben.

Hosszú végül magához képest rendkívül gyenge, 2:12.38 perces idővel ért célba, az előfutamban (2:09.70) és az elődöntőben (2:10.22) is jobb időt ért el.

– Tegnap görcsösen úsztam, ma próbáltam lazábban. Így se volt jó, és úgy se. Mindent kiadtam magamból. Bosszantó, hogy 2:08.5 elég volt az aranyhoz – nyilatkozta Hosszú.