Képzeletbeli levélben tisztázza a helyzetet Pécs képzeletbeli polgármestere a nagyon is létező magyar miniszterelnökkel.
„Tisztelt Miniszterelnök úr!
Mint azt Ön tudja, a pécsiek pillanatnyi kegyének köszönhetően öt (sajnos már csak négy) évig én vezethetem a Dél-Dunántúl legszebb és legnagyobb városát: Pécset. Mivel nem ittasultam meg önnön hatalmamtól és nagyszerűségemtől, tisztában vagyok vele, hogy pozícióm ideiglenes, és nem királyuknak választottak meg az emberek, hanem csak polgármesternek; ami azért nem ugyanaz – lássuk be. Nem is birodalmat vezetek, főleg nem egy céget, hanem egy várost.
Tisztában vagyok azzal is, hogy Pécs nem egy sziget, amit csak a végeláthatatlan óceán vesz körbe, hanem ez a város része annak a közösségnek, amit Magyarországnak hívnak, amelynek megvannak a szabályai, és amelynek Ön a vezetője. Mert hozzám hasonlóan – a választók meglehetősen elhúzódó szeszélye folytán -, Önt is megválasztották. Szóval Magyarország a közös hazánk, benne sok ilyen, vagy ennél kisebb és nagyobb várossal, mint Pécs. Ahol szintén élnek emberek, működnek cégek, vállalkozások, amelyek munkát és megélhetést adnak az emberek többségének. Ezeknek a cégeknek a nagy része, így pedig a munkavállalóik is, most komoly bajban vannak, mivel egyelőre nem tudtunk megszabadulni a járványtól. Mivel közösségben élek jómagam is – hiszen nem király vagyok az óceán közepén, a saját szigetemen – , vannak kötelességeim, és tudom, hogy tartozom a közösségemnek.
Ezért nem fogok másra mutogatni; nem fogom másban keresni a hibát; és nem fogom megmagyarázni, hogy mit miért nem tudok megtenni! Ezért tudom elfogadni azt a döntését a kormánynak, hogy jövőre a felére csökkenti a kis és közepes vállalkozások, illetve az egyéni vállalkozások iparűzési adóját. Elfogadom, és magam is abban bízom, hogy ennek a döntésnek is köszönhetően, talán tovább tudnak működni, nem csődölnek be, és nem teszik utcára a munkavállalóikat ezek a cégek. Az ugyanis még nagyobb bajt zúdítana a közösségem minden tagjára. Vagyis azokra az emberekre, akik engem is megválasztottak! Így végső soron rám is.
Ám míg az egyik szemem nevet, és örül a kormány döntésének, a másik sír. Azért sír, mert így Pécs bevételei jelentősen fognak csökkenni jövőre (is). Rám és kollégáimra hárul tehát a feladat, hogy megoldjuk ezt a helyzetet, és kitaláljunk valamit, ami a válság ellenére is működik, és mérsékelni tudjuk az önkormányzat – átmenetileg – csökkenő bevételeit. De végül is ezért választottak meg! Nem? Hogy végre döntéseket hozzak, felelős, fontos és működőképes döntéseket! Ezt kell tennem.
Nem haragszom Önre, és nem állok be a siránkozók közé sem, mert tudom, hogy nem azért választottak meg, hogy én legyek az, aki a leghangosabban zokog valamiért hetente. Sírni bárki tud, az könnyű. Én viszont azért állok itt, ahol ülök, mert megszereztem a pécsiek bizalmát. Hittek és bíztak bennem, mert elhitettem velük, hogy rátermett vagyok. Ideje lenne tehát megszolgálnom ezt a bizalmat, és bizonyítanom a rátermettségemet. És ettől nagyon félek, ezt be kell vallanom.
Ugyan van pár ötletem, hogyan tudnánk jelentősen csökkenteni az önkormányzat, intézményei és hivatalai (köznapi szóhasználatban a bürokrácia) irgalmatlan és sokszor fölösleges költségeit, de az igazság az, hogy nem ebbe az irányba indultam el, hanem éppen az ellenkezőbe. Azt hittem, megússzuk, és könnyű menet lesz ez a pár év – elég lesz csak kampányolnom és népszerű szövegeket posztolnom a klassz oldalamra. Nem így lett!
Most tehát vissza fogok fordulni arról az útról, mert ráébredtem, hogy nem hagyhatom cserben a közösségemet. Magunkon fogom kezdeni a munkát, mert tud ez jobban és olcsóbban is működni, ha összeszedjük magunkat. Persze ez egyeseknek fájni fog – tudom, de nem lehet mindig mosolyogni és hajlongani, amerre a szél fúj, mert nem ezért választottak meg!
Most baj van az egész világon. Az nem megy, hogy míg mások törik a fejüket, próbálkoznak, hogyan lehetnek úrrá a problémákon, addig egyesek csak a kifogásokat keresik és a sarat dobálják, meg siránkoznak. Itt az idő cselekedni végre, mert egy közösség vagyunk. Magyarok vagyunk, pécsiek vagyunk; a vírus pedig nem válogat: nem bal vagy jobboldali.
Ígérem Önnek, hogy ezentúl nem valami ellen fogok harcolni, hanem most már a pécsiekért megyek csatába. Nem csak szavakkal, mint eddig, hanem tettekkel is. Kitartó leszek és nem adom fel! Számíthat rám, de én is számítok Önre a munkában, mert bajban ismerszik meg a barát. De ne értsen félre: nem Öntől várom a megoldást Pécs problémáira. Hiszen azért választottak meg engem, mert azt hitték, én vagyok a megoldás. Most tehát azzá is kell válnom, amit ígértem!
Tisztelettel:
a polgármester”
