Egy "aggógó anyuka" olvasói levele után, most egy 14 éve tanító pécsi tanár, Pintér Ábel véleményét mutatjuk meg a pedagógustüntetésekről. Vendégszerzőnk írását változtatás nélkül közöljük.
Több barátom kérdezte már: te miért nem tüntetsz? Hiszen tanár vagy. Azt mondtam nekik, lehet ezt úgy is, hogy pont most nem tüntetünk, és aki mégis nagy kétségben van, annak sem kellene így.
Mert ez így, nagyon sok tanár részéről, a diákság bevonásával, ezekkel a transzparensekkel alig más, mint egy szokványos orbánozás, stadionozás, lölőzés, csak most munkahely-specifikusan. Ez hergelés.
Tudom én, hogy van, aki nem a kormány ellen vonul, hanem tényleg a szakma megbecsüléséért, de sajnos ezt az ügyet is kisajátította egy olyan erő, amivel nem lehet azonosulni. Másképpen szólva, amikor a Ferivel együtt tüntetsz, akkor érezni kell, hogy nem vagy jó helyen.
Én 14 éve tanítok, ezért nyugodtan állíthatom, a helyzet nem most romlott el. 2010 előtt is lehetett volna követelni többet, jobbat. És ha azóta 6 stadionnal kevesebb épül, vagy ha az orvos bérek csak duplájára emelkednek, akkor sem lehetett volna megoldani ezt a problémát tartósan.
Az elmúlt 12 évben többször is emelkedett a tanári fizetés, de most a háborús infláció alatt nyilván még látványosabb az, hogy más szakmákkal mennyivel jobban lehet keresni. Emellett hat év egyetemi képzés után valóban nem erre számít az ember, így hát érthető, ha a fiatalok inkább gazdasági informatikát tanulnak, vagy elmennek a marketing irányába. Aki mégis megpróbálja, és a fővárosban áll tanárnak, a kezdő fizetéssel valóban nehezen, vagy alig tud kitartani. Nem arról van tehát szó, hogy nem kell a segítség, és hogy nem kell gyorsan. A kormány is kommunikálta, nem egyszer, hogy még a béremelés sem segít, bérrendezésre van szükség.
A türelmetlenség is érthető, de egyrészt ebbe nem vonható be a diák, mert óhatatlanul egy közéleti ügy eszközévé válik, akivel ráadásul a közös transzparens pingálás után vissza kell térni az alapvetően nem demokratikus iskolai közegbe (értsd: másnap felelni fog, jegyre).
Másrészt ez a tiltakozás is tovább erősíti a valótlan kórképeket. Az egyik pécsi tüntetésen például ez csüngött egy diák nyakán: „a rendőrállamban a rendőr fizetését emelik, a jogállamban a tanárét”. Nos, erről beszélünk. Ez
a hamis értékelés eleve tovább rongálja ezt az ügyet.
Jogállamban élünk, hiszen kedvére tüntethet bárki, rendőrállam pedig éppen akkor volt utoljára, amikor iskolákat zárattak be és embereket lehetetlenítettek el. És nem 56-ról beszélek, hanem 2006-ról.
Meg kell oldani ezt a helyzetet, de nem mindegy, hogyan, és nem mindegy, hogy kikkel. Én a tüntetés helyett tanítok, mert vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben élők, emellett pedig ez nem csak egy munka, ez hivatás, amit nem függesztünk fel, főleg nem pénzért.
Tanítani élethivatás. A tanító, a tanár – lámpás. Megvilágítja az utat, az ismeretlen erdőben, amely az élet, eligazít, utat mutat. Legalábbis ilyennek kellene lenni. És ha valamit szeretne elérni, akkor nem a diákjait tolja maga előtt, helyett.
Mert a tanárnak kell leginkább tudni: Csonkulni másokért, az az igazi épség.
