Címlap Arc Fülöp Péter: ...

Fülöp Péter: Akárhová mentek, akárhol éltek majd, mindig legyetek büszkék Pécsre!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mathias Corvinus Collegium pécsi képviseletének középiskolás diákjai nem csupán anyaintézményeikből – a pécsi és Pécs környéki középiskolákból –, hanem az MCC Középiskolás Programjából is elballagtak 2023. június 17. napján. Az ünnepélyes rendezvényen a végzős diákok megkapták programbizonyítványaikat, mely tanúsítja, hogy aktív és elkötelezett tagként vettek részt az MCC-ben folyó oktatási és tehetséggondozási munkában.

A rendezvényt Pónusz Róbert (fenti képünkön), az MCC pécsi képviseletének vezetője nyitotta meg. Beszédében azt mondta, az alapítás és az azt követő néhány év mindig szimbolikus jelentőséggel rendelkezik, hiszen az „építkezés” kezdeti időszakában, mindig felértékelődik az egyén szerepe.
Az utánunk jövő generáció aszerint a norma szerint fogja az MCC-ben eltölteni középiskolás éveit, melyet mi itt, közösen, a diákok aktív bevonásával megteremtettünk.

A végzős diákok programbizonyítványait Dr. Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház – pécsi származású – igazgatója adta át, aki plenáris előadást is tartott a fiatalok közösségének.

Az igazgató plenáris előadásában kiemelte, szerencsésnek mondhatják magukat a pécsi fiatalok, hiszen Pécs mindig is híres volt iskolaváros jellegéről, valamint gazdag történelmi-kulturális örökségeiről.

„A helyi középiskolák olyan értékeket képviselnek és adnak át diákjaiknak, melyek a mellett, hogy iránytűként tudnak szolgálni a jövőre nézve, felkészítőt biztosítanak a kompetitív felsőoktatás világára is. Lokálpatriótaként azt mondhatom, büszke vagyok arra, hogy tanulmányaimat Pécsett végeztem” – magyarázat Fülöp.

Számotokra – a Mathias Corvinus Collegium képzéseinek köszönhetően – már a gimnázium is színesebb galaxis volt, mint egy átlagos középiskolás tanulóévei. Az MCC keretet adott a mindennapokhoz és jó eséllyel e keretek között maradva mentek tovább az úton – mert értitek és érzitek, hogy kapaszkodók, pillérek kellenek ebben a nehezen átlátható, zaklatott, gyorsan változó, de mégis csodálatos világban

– emelte ki Fülöp Péter, aki hozzátette: a diákok most elindulnak a szélrózsa minden irányába, sokan egyetemen tanulnak tovább, lesznek, akik külföldre mennek.

„A kulcskérdés az, mit kezdtek majd mindazzal, amit kitanultatok? Kinek-minek a javára használjátok majd a tudást, a tapasztalatot? Ez egyedül a Ti döntésetek lesz.”

„Ne higgyétek el azonban senkinek, hogy a hűség, a felelősség, a szorgalom és az alázat egy letűnt világ elavult fogalmai. Ne higgyétek el, hogy egy fiatal számára nem trendi hazát, nemzetet, hagyományokat, szilárd identitást emlegetni. Simítsátok össze a megszerzett modern tudást és tehetségeteket őseitek örökségével, mert ezek metszetében lehet csak tartós építményt emelni – bármely hivatást választjátok. Figyeljetek és legyetek kritikusak

– mondta a pécsi direktor.

Arra is figyelmeztette a ballagókat, hogy „sose felejtsék el, honnan indultak, kik segítettek és segítenek nekik járni az úton.

Akárhová mentek, akárhol éltek majd, mindig legyetek büszkék arra, hogy ez a varázslatos város volt az otthontok a középiskola meghatározó évei alatt 

– tette hozzá. Végül azzal zárta az előadását Fülöp Péter, hogy egészen biztos abban, hogy a pécsi diákok bárhol megállják majd a helyüket.