Több százmillió forint hibádzik: hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben!
Cserdibe több százmillió forintnyi fejlesztési pénz érkezett, majd tűnt is el ebből nem kevés.
Mit üzen Pécsnek a borsodi ellenzéki vereség, vagyis a jobboldali győzelem?
Különleges kampány folyt Pécstől távol, amire mindkét politikai tömb ráfeszült. Vannak azonban olyan tanulságok, amelyek Pécsre is érvényesek lehetnek.
Nem tudott nyerni az összellenzék sem a Fidesz ellen Borsodban!
Nagy verseny volt a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia és az összellenzéki jelölt Bíró László között, de győzött a jobboldal.
Csaknem ezer pszichológus szerint a Meseország mindenkié fontos könyv!
Erről egy alapos állásfoglalást is kiadtak.
Mit akarnak a magyarok – Elégedettek-e a hazai védekezéssel?
Ezt kutatja egyebek mellett egy nemzetközi kutatás, amely Magyarországon idsmonitorozza a lakosságot.
Okirattal visszaélés miatt nyomoznak a volt mohácsi polgármester éjjeli akciója miatt
A rendőrség megerősítette az információinkat.
Orbán reagált arra a levélre és igényre, amit Péterffy is aláírt Pécsett
Az önkormányzatok eddig is pályázhattak közvetlenül eu-s forrásokra, épp csak nem voltak benne sikeresek - mondta Orbán Viktor.
Hamis adatokkal akar pénzhez jutni az önkormányzat – állítja egy képviselő, a városvezetés sze...
Még mindig nem írta alá a minisztérium a ZsÖK-nek járó 1,92 milliárdos támogatást, ezért tartozás-számlálót indított a városvezetés.
Közel plusz 500 milliót kapott Pécs: Orbán Viktor aláírta
Az új Vásárcsarnok építésére és orvosi rendelők felújítására érkezik a többlettámogatás a városhoz.
Három tucat ötlet érkezett a TV-torony környékének újragondolására
A 35 ötlettervből három olyan koncepcióterv készül majd, amelyek már formai és tartalmi szempontból is megfelelnek a pályázatnak.