Címlap Balhé „Fizess...

„Fizessék vissza a felvett százmilliót Péterffy ügyvédei!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.



A pécsi ellenzék is reagált a hírre, miszerint a rendőrség hosszas nyomozás után végül nem talált bűncselekményt az átvilágítások alapján tett feljelentések ellenére. Amint azt a Pécs Aktuál megírta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kétéves nyomozás után bűncselekmény hiányában megszüntette a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi vezetőivel – és jogi képviselőjével – szembeni nyomozásokat, amelyeket az átvilágításokat követően indítottak el velük szemben (Aranyhajó Hotel, a központi menza telkét érintő ügy és egy ügyvédi letéti ügy).

A pécsi polgármester ezek után nekitámadt a rendőrségnek, egyértelműen és nyíltan korrupcióval vádolva meg a nyomozóhatóságot!

Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

A Pécs Aktuál elérte a bevádolt, érintett vezetőket, jogi képviselőt is. Arra kértük őket, reagáljanak a nyomozás megszüntetésére, hogy az ő álláspontjukat is ismertetni tudjuk. Ezt ebben a cikkben olvashatják:

Hétfő délután pedig befutott a hírrel kapcsolatban az ellenzék reakciója is, amelyet változtatás nélkül mutatunk. (Kiemelések tőlünk a könnyebb olvashatóság érdekében – a szerk.)

Kérjen elnézést Péterffy Attila a pécsiektől, ügyvédei pedig fizessék vissza a felvett százmilliót!

Mostanra világosan kiderült: eredménytelen az „átvilágításnak” álcázott politikai boszorkányüldözés, amelyet Péterffy Attila és néhány ügyvéd barátja rendezett az elmúlt években „elszámoltatásnak” álcázva Pécsett. Ezek a kommunikációs és politikai blöffök, a közvélemény tudatos megtévesztése azonban eddig legalább 100 millió forintjába került a pécsieknek, ennyi pénzt vettek fel a polgármester barátai bármiféle érdemi eredmény nélkül!

Felszólítjuk a pécsi polgármestert, hogy mivel végleg megbukott a figyelemelterelő akciója, végre kezdjen el Pécsért és a pécsiekért dolgozni: az elmúlt két és fél évben ugyanis csak az előző városvezetés mára elkészült projektjeit, beruházásait, fejlesztéseit volt képes átadni; saját munkával nemigen rukkolt elő,

hacsak a Mandulás Kemping 1 milliárdos megvásárlását nem tekintjük annak. Márpedig nem tekintjük annak, az ugyanis egy újabb akció, amiben indokolatlanul sok közpénzt csúsztat MSZP-s üzleti körének zsebébe.  

Felszólítjuk a pécsi polgármestert, hogy nyilvánosan kérjen elnézést a pécsiektől azért, amiért politikai érdekből megpróbálta őket becsapni és megtéveszteni, és el akarta velük hitetni, hogy az előző városvezetés idején bűncselekményeket követtek el.

Felszólítjuk a pécsi polgármestert, hogy európai, demokratikus városvezetőhöz méltón viselkedjen, és végre legyen képes elfogadni a nyomozóhatóság – vagy éppen a magyar bíróságok – megállapításait és döntéseit.

Ahogy ugyanis a pécsi zöld aktivistával szemben indított, majd elveszített perét sem volt képes megemészteni, nyilvánosan bírálva a bírónőt is; úgy most is inkább megrágalmazta a magyar rendőrséget ahelyett, hogy önmérsékletet tanúsított volna.

Végül felszólítjuk Péterffy Attilát, hogy

azonnal fizettesse vissza ügyvéd barátaival azt a 100 millió forintot, amelyet néhány szerencsés zsebre tehetett eddig a pécsiek pénzéből bármiféle valós, ellenőrizhető és látható eredmény nélkül!”

(Borítóképünk forrása: Dr. Bodnár Imre, a pécsi átvilágításért felelős ügyvéd közösségi oldala)