Címlap Balhé Hivatalos: jo...

Hivatalos: jogtalanul vett el százmilliókat a pécsi városvezetés!

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem csak az elnök, hanem Pécs főjegyzője szerint is jogtalanul szerzett meg több mint 400 millió forintot a pécsi önkormányzat. Ennyit inkasszóztak le ugyanis a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás számlájáról bármiféle értesítés és figyelmeztetés nélkül. A Társulás kéri vissza a pénzét. Ha nem kapja meg, akár feljelentésre is készek lehetnek, de eddig nem akarnak eljutni, ha nem muszáj. 

A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulást 42 baranyai település - köztük Pécs - alkotja és hozta létre. A Társulás fő profilja mára a szociális- és gyermekjóléti feladatellátás maradt, három intézményt is működtetnek, Pécsett például az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központot, valamint az Integrált Nappali Szociális Intézményt. A települések azért kötöttek szövetséget a kétezres évek elején, hogy hatékonyabban tudják ellátni a közszolgáltatásokat és közösen valósítsanak meg fejlesztéseket.

„Sunyi maffiatempó”, avagy az előzmények röviden

Amint azt a Pécs Aktuál elsőként megírta, a pécsi városvezetés korábban zavaros, nehezen érthető jogi érvekre hivatkozva ki akart lépni a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulásból, hiába hangsúlyozta a szövetség, hogy félreértik a jogi környezetet. Végül a kilépésre nem került sor, mivel sikerült tisztázni a helyzetet – látszólag legalábbis. A viszony azonban láthatóan feszült maradt, ugyanis mint lapunk megtudta, a pécsi önkormányzat egyszer csak inkasszóztatott 405 millió forintot a társulás számlájáról pár hete.

Ezzel egy évtizedes sikeres és közös munkát sikerült lenullázniA a pécsi városvezetésnek

– kommentálta akkor a helyzetet a Társulás elnöke lapunknak.

– Az, hogy Pécs is tagja a Társulásnak, jelentős többlettámogatást jelent Pécsnek, így a szociális és gyermekjóléti intézmények fenntartása kisebb teher az adófizetőknek – közölte korábban lapunkkal Pfeffer József.

„Védelmi pénz”

Bognár Szilvia, a független Tiszta Kezek frakcióvezetője szerint az a mód, ahogyan a pécsi városvezetés a pénzbeszedést intézte, „sunyi maffiatempót idéz„.

„Védelmi pénzeket” nem volt szokás eddig ebben az ágazatban alkalmazni, de úgy látszik, a Péterffy Attila és Nyőgéri Lajos páros ebben is szintet lépett, sajnos lefelé

– mondta el korábban kérdésünkre Bognár Szilvia.

Az ügy előzményeit és a további részleteket ebben a cikkben írtuk meg:


Megpróbálta megmagyarázni Péterffy Attila, de kiigazították

A pécsi polgármester szerint „pénzügyi elszámolás történt„, amire – bár korábban kérték – a Társulás nem volt hajlandó. A szövetség szerint ez téves magyarázat és nem igaz.

A pécsi városvezetés az ügyben képviselői esküjéhez híven a pécsi közösség érdekeit szem előtt tartva járt el” – állította mégis Péterffy Attila Bognár Szilvia érdeklődésére. Egyúttal „ugyanerre, vagyis a pécsiek érdekeinek képviseletére bátorította” a független képviselőt is.

Csakhogy

a polgármester szavainak ellentmond a pécsi főjegyző jogi állásfoglalása az ügyben!

A jegyző megállapításainak lényege ugyanis ez:


A kép kattintásra nagyítható!

Dr. Lovász István szerint tehát a körülményeket megvizsgálva arra jutottak, a pécsi önkormányzatnak nem lett volna joga lehúzni a százmilliókat a Társulás számlájáról.

Ennek részletes jogi kifejtése ITT olvasható, a Társulás ugyanis ezt nyilvánosságra hozta.


Adják vissza a pénzt

Pfeffer József a Pécs Aktuál érdeklődésére kedden – a pécsi önkormányzattal közös társulási ülés után – azt közölte, a Társulás írásban és hivatalosan is felszólítja a pécsi önkormányzatot, hogy a jogtalanul elvett pénzt utalják vissza. Erre határidőt is szabnak. Ha ez nem történik meg, akkor később döntenek a további lépésekről, de korábban egy esetleges feljelentést sem zártak ki az ügyben – de eddig a pontig nem szívesen jutnának el.

Bognár Szilvia: Esküt szegett a pécsi polgármester, majd neki állt feljebb

Mivel Péterffy Attila Bognár Szilviát finoman kioktatta ebben az ügyben (is), kértünk egy rövid reakciót a képviselőnőtől is. Bognár Szilvia közölte, azt javasolja a pécsi polgármesternek, hogy olvassa el újra, mire is esküdött fel. A szöveg elején ugyanis az áll, hogy a polgármester

„Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű lesz; jogszabályait megtartja és másokkal is megtartatja”. Ez azonban Péterffy Attilának nem sikerült

– jelezte Bognár Szilvia, így most ő biztatta arra Péterffy Attilát, hogy kérjen inkább elnézést a Társulástól, a 41, Péccsel szomszédos település polgármesterétől és lakóitól, amiért jogtalanul jártak el – és még neki állt feljebb.

Bognár Szilvia megismételte, hogy szerinte „fel kellene ismernie a pécsi városvezetésnek, hogy Pécs nem egy sziget, amelyet semmi nem vesz körül, hanem olyan város, amely akkor lehet igazán sikeres és eredményes, ha a szomszédai is azok; közösen pedig többre lehet menni, mint ha valaki egyedül van„.

A helyzet viszont úgy áll – tette hozzá a képviselőnő, hogy „a pécsi városvezetés eddig

  • válságba sodorta a pécsi tömegközlekedést
  • vesztegetés miatt nyomozás folyik azért, mert sefteltek az önkormányzati bérlakásokkal, és haveroknak adtak lakásokat
  • nyomoznak egy több milliárdos mutyi-gyanús telekcsere ügyében is,
  • és engem is alvilági módszerekkel próbáltak ellehetetleníteni csak azért, mert kritikával illettem a városvezetés visszatetsző módszereit és szóvá tettem, hogy nem ezt ígérték a pécsieknek a kmapányban
  • most pedig kiderült, hogy jogtalanul vette el mások pénzét is”

– sorolta a független képviselőnő, aki hozzátette: „Péterffy Attila helyében tehát némileg szerényebben fogalmazna”.

„Némileg szerényebben kellene fogalmaznia Péterffy Attilának, miután jogtalanul jártak el” – közölte Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek frakcióvezetője
Lapunk szerette volna részletesen is ismertetni az önkormányzat álláspontját ebben az ügyben, de egyáltalán nem reagáltak a kérdéseinkre.