Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 400 millió forintot inkasszált a pécsi önkormányzat a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás számlájáról. A Társulás kiakadt, a környező települések polgármesterei a feljelentést sem zárják ki, mert szerintük jogtalan volt az akció.

A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulást 42 baranyai település, köztük Pécs, alkotja. A települések azért alakították meg a Társulást a kétezres évek elején, hogy hatékonyabban tudják ellátni a közszolgáltatásokat és közösen valósítsanak meg fejlesztéseket. A korábbi kistérségi, 2013-tól agglomerációs társulásnak számos feladata volt és lehet, területfejlesztési, nevelési-oktatási, közművelődési. Mára a szociális- és gyermekjóléti feladatellátás maradt a fő profilja, három intézményt is működtetnek, Pécsett például az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központot, valamint az Integrált Nappali Szociális Intézményt.
Péterffy Attila és Pfeffer József

Jószomszédi iszony

A pécsi városvezetés korábban zavaros, nehezen érthető jogi érvekre hivatkozva úgy döntött, kilépnek a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulásból, hiába hangsúlyozta a Társulás, hogy félreértik a jogi környezetet. Végül a kilépésre nem került sor, mivel sikerült tisztázni a helyzetet – látszólag legalábbis. A viszony azonban láthatóan feszült maradt, ugyanis mint lapunk megtudta, a pécsi önkormányzat egyszer csak inkasszáltatott 405 millió forintot a társulás számlájáról a napokban.

– Igen, sajnos igaz a hír. A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulásnak 496 millió forintja van, ebből vont el 405 milliót a pécsi önkormányzat a Társulás előzetes értesítése nélkül – közölte érdeklődésünkre dr. Pfeffer József, a Társulás elnöke, aki egyben Bogád polgármestere is.

álláspontjuk szerint jogtalan volt a pénzelvonás, ami azért is váratlan, mert a Társulás működteti például pécsett az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központot, valamint az Integrált Nappali Szociális Intézményt.

– Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Társulás részére munkaszervezeti feladatokat lát el, a Költségvetési és Közgazdasági Főosztály pénzügyi-gazdálkodási feladatot végez. Ruzsa Csaba alpolgármester kezdeményezésére májusban egy hét alatt három megbeszélésen vettem részt, az elszámolásról nem sikerült megegyezni, két lehetőséget vázoltak: 405 millió forint utalása a városnak a Társulási Tanács (döntéshozó szerv, minden tagönkormányzat egy fővel képviselteti magát, tehát 42 fős) döntése nélkül vagy inkasszó. Nem gondoltam, hogy egy inkasszót jogszerűen meg lehet lépni, a május 30-ai tanácsülés előtt harminc perccel tudtam meg, hogy sikeresen elvonták a több mint 405 millió forintot. A felek közötti megállapodások szerintem nem adnak alapot hatósági átutalásra, inkasszóra. Jogalapjában és összegszerűségében is vitatjuk azt és vizsgáljuk a lehetséges jogi lépéseket – magyarázta Pfeffer.

Évtizedes munkát nulláztak le

Az, hogy Pécs is tagja a Társulásnak jelentős többlettámogatást jelent a városnak, így a szociális és gyermekjóléti intézmények fenntartása kisebb teher az adófizetőknek – közölte Pfeffer József. A tagsággal közös projektekben is gondolkodhatnak. Ilyen a pécsi Aradi Vértanúk útjai egykori Mátyás Flórián Óvoda felújítására tavaly elnyert uniós pályázat is, erre éppen a tavalyi kilépési kísérlet előtt kötöttek támogatási szerződést, a kilépés decemberi visszavonásáig fontos hat hónapot veszítettek – közölte Pfeffer József.

A pécsi önkormányzat inkasszója kilátástalan helyzetbe hozta a Társulást

– Három szociális és gyermekjóléti intézményt is fenntartunk, nonprofit gazdasági társaságunkkal működtetjük a kővágószőlősi állati hulladékbegyűjtő és átrakó állomást, a Mecsek Portéka védjegy jogosultja 2033-ig a Társulás. Három folyamatban lévő projektünk van, egy RRF-pályázat pécsi, Aradi vértanúk útjai és szalántai fejlesztéssel 336.706.256 forint és két TOP_Plusz-pályázat öt községi helyszínnel közel 200 millió forint összegben, ezen támogatásokat külön kincstári számlákon kezeljük – magyarázta az elnök, aki szerint

A PÉCSI ÖNKORMÁNYZAT INKASSZÓJA MINDENT ELVITT, AMIÉRT A TAGÖNKORMÁNYZATOK POLGÁRMESTEREI ÉVTIZEDET MEGHALADÓAN DOLGOZTAK.

Sem elődeim, sem magam és polgármestertársaim, intézményvezetőink nem ezért takarékoskodtak és végezték munkájukat több mint egy évtizeden át, hogy kilátástalan helyzetben, tartalék nélkül, egyik napról a másikra működjünk – mondta Pfeffer József.


Sunyi maffiatempó és „védelmi pénz” együttműködés és összefogás helyett

A minapi pécsi Közgyűlésen is téma volt a Társulás kálváriája. Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek független képviselője firtatta a történteket Péterffy Attilánál, de egyelőre nem kapott válaszokat.

– Az a mód, ahogyan ezt a pécsi városvezetés intézte, sunyi maffiatempót idéz. „‘Védelmi pénzeket’ nem volt szokás eddig ebben az ágazatban alkalmazni, de úgy látszik, a Péterffy Attila és Nyőgéri Lajos páros ebben is szintet lépett, sajnos lefelé – mondta el kérdésünkre Bognár Szilvia. A képviselő hozzátette:

„a pécsi városvezetés eddig válságba sodorta a pécsi tömegközlekedést; vesztegetés miatt nyomozás folyik azért, mert sefteltek az önkormányzati bérlakásokkal, és haveroknak adtak lakásokat; nyomoznak egy több milliárdos, mutyi-gyanús telekcsere ügyében is, és engem is alvilági módszerekkel próbáltak ellehetetleníteni csak azért, mert kritikával illettem a városvezetés visszatetsző módszereit és szóvá tettem, hogy nem ezt ígérték a pécsieknek a kampányban”.

Bognár Szilvia szerint fel kellene ismernie a pécsi városvezetésnek, hogy Pécs nem egy sziget, amelyet semmi nem vesz körül, hanem olyan város, amely akkor lehet igazán sikeres és eredményes, ha a szomszédai is azok; közösen pedig többre lehet menni, mint ha valaki egyedül van.

Bognár Szilvia, Tiszta Kezek frakcióvezetője

Visszaszereznék a pénzüket

A Társulás elnöke a Pécs Aktuálnak azt mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lakosság, az ellátottak semmit ne érezzenek a pécsi önkormányzat inkasszójából, ez egyébként a Társulás és Pécs közös érdeke is, vagyis hogy a közös intézményeik zavartalanul működjenek.

Pfeffer közölte, ha a Társulás úgy dönt, akkor megteszik a konkrét jogi lépéseket is, hogy visszaszerezzék a majdnem félmilliárd forintot, mert ez egyelőre 42 önkormányzat közös pénze és reméli, sikerül bizonyítani, hogy jogszerűtlen volt az elvonás.

Hallgat a pécsi városvezetés

A Pécs Aktuál megkereste a pécsi városvezetést is, hogy ismertetni tudjuk az álláspontjukat a témában, de egyáltalán nem reagáltak a kérdéseinkre. Ha mégis megteszik, akkor beszámolunk róla.