A jelek szerint nagyszabású médiatámadást indított a pécsi MSZP pártlapjaként emlegetett Pécsi STOP az LMP ellen. A Facebook Hirdetéstára szerint négy hirdetést is feladtak, amelyekben elsősorban Keresztes László Lórántba rongyoltak bele, és persze Ungár Péter pártelnökbe is. Az ok minden jel szerint az, hogy az LMP bejelentette: Pécsett nem támogatják Péterffy Attilát, saját jelöltet fognak indítani.
Bár a lejárató propagandaszövegben a névtelen szerző azt írja, „senkit nem érdekel”, hogy mi van az LMP-vel, azért nagy erőkkel hirdetik ezeket a karaktergyilkosságra alkalmas tartalmakat, pont mintha érdekelné őket, hogy tényleg átmenjen az üzenet.
Azok, akik csak felületesen követik a híreket, könnyen hihetik azt a „pártlap” fizetett propagandaanyagaiból, hogy az LMP elárulta a baloldali összefogást, de a helyzet valójában az, hogy Ungár Péter megerősítette, számos városban, köztük Budapesten is, közösen indul az összefogással az LMP, de Pécsett nem. Itt ugyanis nem elégedettek Péterffyvel, és ennek már korábban is hangot adott a pártelnök.
Hétfőn írtuk meg, hogy egyelőre a Demokratikus Koalíció sem állt be Péterffy Attila mögé, de ennek sajátos okai lehetnek. Erről bővebben itt írtunk:
Bajban lehet Péterffy Attila, apadhat a támogatottsága
Politikai szakértőnk szerint ennek a már-már pánikszerű LMP-ekézésnek nagyon is lehet értelme a baloldalon akkor, ha komoly bajban van Péterffy Attila, mert vélhetően durván leapadt a támogatottsága.
Elemzőnk most ezeket a párttámogatottságokat látja reálisnak Pécsen, feltéve, ha minden politikai formáció el is indul a választáson:
- 37% Péterffy
- 35% Fidesz
- 10% Mi Hazánk
- 8% Kétfarkú Kutyapárt
- 5% LMP
- 5% Tiszta Kezek
Természetesen ezek a számok csak becslések, és a különféle – részben országos, részben helyi – trendek és sajátosságok alapján kalkuláltak.