Címlap Gazdaság A rezsinél is...

A rezsinél is jobban félnek ettől a pécsi vendéglátósok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár vannak olyan vendéglátósok Pécsett is, akik bezárnak az elszabadult energiaárak miatt – mi is írtunk ilyenekről -, a legtöbb étterem, kocsma és kávézó nyitva marad, vagy legalábbis ez a tervük.

A komolyabb, régóta stabilan működő helyeknek még 2023-ra megvan az energiaszerződésük, így az energiadíjak emelése egyelőre nem érinti őket – igaz, vannak olyan rejtett tételek, amelyek emelkedtek, és ez a számlán is meglátszik.

– Azok vannak igazán bajban, akiknek vagy nincs energiaszerződésük, és most már csak brutális díjakon szerződnének velük, ha egyáltalán szerződne valaki; illetve azok a ‘zugkonyhák’, amelyek elsősorban kiszállításra, rendelésre dolgoztak. De ez utóbbiak eddig is szemetet adtak el, nem kár értük, ha bezárnak – sorolta a Pécs Aktuálnak az egyik belvárosi étterem-tulajdonos.

A gázon tudnak spórolni az éttermesek, mivel leginkább azt csak ételmelegítésre használták eddig, a konyhák leginkább elektromos árammal működtek – ez utóbbira pedig garancia a hosszú távú szerződés.

A mumus: beszállítói áremelés

Egy szintén belvárosi vendéglőstől megtudtuk, az energiaáraknál sokkal jobban tartanak a beszállítói árak növekedésétől. Ha ugyanis az alapanyagok jelentősen megdrágulnak amiatt, mert a beszállító másként nem bírná az energiadíjait fizetni, akkor nekik is árat kellene emelniük, hogy megmaradjon a haszonkulcs, de azt már nemigen bírja el a pécsi vendégkör. Készülnek erre is, de a legtöbben azt mondták,

nem árat fognak emelni elsősorban, hanem inkább átalakítják az étlapot, esetleg kisebb adag ételt kínálnak majd.

– A 3000 forintos kilónkénti árról indulva most 7000 forintnál tart az a kedvelt halfajta, ami pár napja még 9000 forint volt, és rajta van az étlapon évek óta. Az étel árát minimálisan változtattuk pár hónapja, de jó ideje ezen a fogáson komoly veszteségünk van. Az aszály miatt a zöldségek ára is feljebb kúszott. Ezektől a kiszámíthatatlan ármozgásoktól sokkal jobban félünk, mint attól, mennyi lesz a gáz- vagy a villanyszámla. Azokat ki tudjuk gazdálkodni, tervezhetőek. A naponta változó alapanyagárak viszont már nem – tette hozzá egy másik éttermes.

A “kis örömök” lehetnek a túlélés kulcsai?

Az éjszakai szórakozóhelyek üzemeltetői sem izgulnak különösebben, mivel a hét nagyobb részében zárva tartanak, meghatározott napokon, pár órára nyitnak csak ki. Ők inkább attól félnek, hogy ha nagyon bedurvul az energiaválság, marad-e pénze az embereknek szórakozni, inni és bulizni.

– Még nem tudjuk, mi lesz, majd meglátjuk. Abban reménykedem, hogy ha meg kell húzni a nadrágszíjat, akkor ezek kis örömök felértékelődnek.

Nem külföldi nyaralás lesz a Bahamákon vagy a horvát tengerparon, és síelés Svájcban, hanem itthon vacsoráznak inkább ezek helyett egy-egy étteremben, beülnek egy-egy jó koktélra, majd táncolnak

– magyarázta az egyik szórakozóhely tulajdonosa a Pécs Aktuálnak.

Kocsmák, kávézók

A Pécs Aktuálnak nyilatkozó pécsi kocsmárosok, kávézót üzemeltetők azt mondták: leginkább attól félnek, hogy a vendégeiknek nem lesz pénzük fogyasztani, de azzal nyugtatták magukat, hogy a történelmi tanulságok alapján még

még a legnagyobb gazdasági válságban is fogy a cigaretta és az alkohol, az emberek inkább isznak és dohányoznak, mint hogy egyenek.

Szerintük azok a helyek, amelyek éppen hogy csak eldöcögtek, kevés haszonnal működtek, egy-két embert tartottak el, hosszabb távon bajban lehetnek a rezsi miatt.

Számunkra a legérdekesebb tapasztalatok egyike az volt, hogy

nagyon sok vendéglátós lehetőségként is tekint az energiaválságra és egyáltalán nem bánják, ha fogy a konkurencia. Ezt egyfajta tisztulási folyamatnak tartják, és szerintük a járványos időszak is megmutatta, melyek azok a helyek, amelyek stabilak, jó minőséget nyújtanak, szeretik a vendégek, és emiatt el is tartják.

(Címlapos borítóképünk illusztráció!)