/

Egy covidos pécsi kismama vallomása: egy dolog fontos, hogy ne essünk kétségbe!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kezdés
Ferenc, Olívia
/

Bármilyen is legyen a hozzáállásunk a koronavírus-fertőzéshez, teljesen más képet mutat, ha nem csak magunkért, hanem egy bennünk növekvő életért is felelősek vagyunk. A várandósság alatti COVID-fertőzésről ráadásul még kevesebbet tudni, a kismamák pedig hajlamosak kétségbeeséssel reagálni. Egy koronavíruson átesett pécsi várandós nő vállalta, hogy elmeséli történetét a Pécs Aktuálnak. 

Nem is tudom hol kezdhetném a koronavírus-mizériánk történetét. Talán először néhány szó magamról: jelenleg itthon vagyok gyeden a 15 hónapos kislányommal, és áprilisra várjuk a kistesót.

Amikor év elején megjelent a vírus nálunk, és bevezette a kormány a szigorításokat, mi családilag betartottuk az előírásokat, viszont hozzá kell tenni, hogy egy egy év alatti gyerekkel nem lehet a négy fal között maradni. Ezért ésszerű keretek között mi rendszeresen jártunk sétálni naponta többször, csak a bevásárlást igyekeztem heti egyszeri- kétszeri alkalomra redukálni. Ez nem volt máshogy most sem, amikor a vírus második hulláma ideért. Ráadásul most még várandós is vagyok a második gyermekkel, így most fokozottabban figyelek a higiéniára és a biztonságra.

Ezeket azért is emelem ki, mert októberben átestünk a COVID-19 víruson.

Így kezdődött minden

Lassan három hete annak, hogy egyik szerdán kicsit levertebbnek éreztem magam, de ezt betudtam annak, hogy a gyereknek jön a foga és már néhány napja alig alszom. Meg amúgy is körülbelül 1 óra alatt jobban is lettem. Másnap ugyanilyen rövid időre szintén levertebbnek éreztem magam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mivel se lázam nem volt, se semmi egyéb tünetem. Péntekre kicsit bedugult az orrom, viszont addigra a közérzetemnek már semmi baja nem volt, energikus voltam. Szóval egyáltalán nem feltételeztem, hogy esetleg megfertőződtem a vírussal.

Vasárnap délutánra azonban a férjem belázasodott, ezt másnap jelezte a háziorvos felé, aki elküldte tesztre. Szerdára kapott időpontot. Úgy döntöttünk, hogy az ő tünetei – láz, levertség – miatt önkéntesen nem mentünk sehova, amíg nincs meg a teszt és annak az eredménye.

Időközben nekem elment a szaglásom.

Semmit nem éreztem, de tényleg semmit. Voltam már nagyon náthás, de olyankor is megvannak azok a szagok, illatok – mint például az eukaliptusz vagy a mentol – amiket még váladékkal teli orral is érzek. Na most azokat sem. Ez volt az egyetlen tünetem, ami tipikusan covidos tünetnek számít. Csütörtökre elment a férjem szaglása és ízlése is, ezért valószínűsítettük, hogy ő tőlem kapta el, mert 3-4 nap átfutással jelentkeztek nála szinte ugyanazok a tünetek, mint nálam, csak kicsit erősebben.

Tekintettel arra, hogy fizikálisan nem éreztem magam rosszul, és a szaglásvesztést is csak legfeljebb kellemetlennek tudnám aposztrofálni, én nem stresszeltem túl a helyzetet, viszont telefonáltam a nőgyógyászomnak és a háziorvosomnak is. A háziorvosnak felvázoltam a helyzetet, aki másik három orvossal konzultálva arra jutott, hogy nekem COVID-19 fertőzésem van, mivel az ilyen jellegű szaglásvesztés máshoz nem köthető, továbbá egy igen közeli hozzátartozóm – a férjem – pozitív. Végül abban maradtunk, hogy ilyen enyhe tünetekkel, terhesen nem küldenek el tesztre, mert a rendszer is teljesen le van terhelve, és úgyis karanténban vagyok. Másrészt mire beszélni tudtam az orvossal addigra a szaglásom is kezdett haloványan visszatérni. A nőgyógyász sem esett kétségbe, amikor beszámoltam neki a dologról. Mondtam neki, hogy enyhe tüneteim vannak, ő pedig megnyugtatott, bár igazából én addig sem idegesítettem magam feleslegesen

Amit viszont nehezen viseltem, hogy a vírus miatti szabályok miatt az én karanténom nem a kezdetektől számított tíz nap volt, hanem miután a férjem megkapta a határozatot, neki el kellett volna különülnie a gyermekünktől és tőlem, és innentől számított a 10 nap. Ezt az elkülönítést mi okafogyottnak találtuk, mivel én fertőztem meg őt, meg ha nem is így lett volna, az ő első tünetétől, azaz vasárnaptól számítva csütörtökig nem szeparáltuk el magunkat egymástól, így ha egészséges is lettem volna, akkor ez idő egész biztosan megfertőzött volna. Összességében nekem az önkéntes karanténnal és a járványügyi megfigyeléssel együtt 15 napot kellett itthon töltenem, ami egy 15 hónapossal nettó szívás. Azt viszont szeretném hangsúlyozni, hogy nálunk a betegségnek szerencsés lefolyása volt, enyhe tünetekkel, szövődmények nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy másoknál ugyanilyen módon zajlik le.

Kismamaként amit fontosnak tartok, hogy mindaddig nem kell kétségbe esni, amíg nincsen semmi komolyabb tünet, ha pedig bármi van, akkor azonnal jelezni kell az orvosnak, aki tudni fogja mi a teendő.

Előző sztori

Tízezres tömeg tüntetett az SZFE miatt Budapesten

Következő sztori

Egy pécsi WC is a világörökség része lett!