Címlap Balhé „Önkényesen f...

„Önkényesen felülírta a választói akaratot” a pécsi városvezetés a Momentum szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszas közleményben magyarázzák a pécsi Momentum önkormányzati képviselői, hogy szerintük miért vonták meg tőlük a bizalmat a városvezetők, és miért léptették le őket a bizottságok vezetői pozícióiból. Van néhány igen komoly kijelentés is az állítások között.

Amint azt a Pécs Aktuál a múlt héten megírta: nagyon úgy néz ki, hogy az előválasztás idejére felfüggesztett belháború tovább folyzatódik Pécsett a hatalomért és a pozíciókért; és aki nincs az MSZP-vel, az ellenségnek számít. Hab a tortán, hogy a pécsi DK vezetése és önkormányzati képviselői olyannyira összebútoroztak a szocialistákkal, mintha nem is két külön párt lenne, hanem egy és ugyanaz. Mindkét bizottság fontos munkát végez, és nem mindegy a városvezetés szempontjából, mennyire megbízható káder vezeti azokat. Ugyanis például korábban a Mandulás kemping helyére tervezett lakópark ügye is itt derült ki.

Egyébként ez volt az a közgyűlés, amikor Bognár Szilvia, a DK képviselője, volt alpolgármester azt mondta a városvezetésről, hogy a módszereik a legsötétebb időket idézik, ezért legyenek inkább „Pécs Múltja Frakció” a Pécs Jövője helyett.

A momentumos képviselők: Sajgó György, Topán László, Pokorádi Gábor szerint nem ők léptek ki a városvezető frakcióból, hanem „a DK, a Jobbik, az MSZP és az Öt Torony-frakciók képviselőitől a Mindenki Pécsért Egyesület megvonta a névhasználati jogot, a polgármester úr pedig – a kizárását megelőzendő – kilépett az egyesületből”.

„Jelenleg csak a mi frakciónk és a szintén háttérbe szorított Bognár Szilvia jogosult a jelölő szervezet nevének használatára, mert mi vagyunk azok, akik megválasztásunk óta a 2019-ben lefektetett elvek és értékek mentén dolgozunk. Valójában tehát a többiek léptek ki a koalícióból és alapítottak Pécs Jövője néven új frakciószövetséget, mivel nem tudták tartani magukat az említett értékvállalásokhoz. Ezzel voltaképpen önkényesen felülírták a választói akaratot”

– közölték.

Azt állítják továbbá, nem tudták elfogadni, hogy „a közgyűlés létszámát tekintve a képviselők szűk kisebbsége dönthessen a város szempontjából meghatározó ügyekben, és pénzbüntetés vagy a frakcióból való kizárás terhe mellett legyen kénytelen a meggyőződése és a város érdeke ellen szavazni”. Nem akarták aláírni a szocialisták vezette frakciószabályt, mert akkor „lemondtunk volna képviselői jogaink egy részéről, nem képviselhettük volna sem a választóink érdekeit, sem a Momentum értékvállalásait” – magyarázzák.

A teljes közleményt szó szerint itt lehet elolvasni:

„Tisztelt Pécsiek!

Az alábbi nyilatkozatot adjuk az elmúlt napok eseményeire reagálva.

A legutóbbi közgyűlésen a várost vezető koalíció javaslatára a testület két momentumos képviselőtől megvonta a bizalmat: leváltották és visszahívták a Városfejlesztési és Innovációs Bizottság elnökét és a Jogi és Ügyrendi Bizottság egyik tagját. Ezt a döntést sajnálattal vesszük tudomásul, de szerencsére az eddig elvégzett munkánkat nem teszi semmissé, az elérendő céljainkon nem változtat, legfeljebb valamelyest nehezebbé teszi az utunkat.

A 2019-ben tett vállalásainkat továbbra is szem előtt tartva dolgozunk tovább Pécsért és a pécsiekért a Pécsi Jövőképe 2.0 program alapján.

A közgyűlésen azonban elhangzottak olyan állítások, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül. Auth István képviselőtársunk azt állította képviselőinkről, hogy “A frakcióból senkit nem zártak ki, a frakcióból kiléptek”. A valóság ezzel szemben az, hogy az MPE-Momentum-frakció nem lépett ki a koalícióból. A DK, a Jobbik, az MSZP és az Öt Torony-frakciók képviselőitől a Mindenki Pécsért Egyesület megvonta a névhasználati jogot, a polgármester úr pedig – a kizárását megelőzendő – kilépett az egyesületből.

Jelenleg csak a mi frakciónk és a szintén háttérbe szorított Bognár Szilvia jogosult a jelölő szervezet nevének használatára, mert mi vagyunk azok, akik megválasztásunk óta a 2019-ben lefektetett elvek és értékek mentén dolgozunk. Valójában tehát a többiek léptek ki a koalícióból és alapítottak Pécs Jövője néven új frakciószövetséget, mivel nem tudták tartani magukat az említett értékvállalásokhoz. Ezzel voltaképpen önkényesen felülírták a választói akaratot.

A jelenlegi helyzet kialakulásához a következő események is hozzájárultak:

Tavasszal az ún. “12 pontos tárgyalások” után az együttműködés új alapokra helyezéséhez elkészült egy koalíciós együttműködési szabályzat, egy frakciószövetségi szerződés.

Az elkészült tervezetet a frakciónk munkaanyagként kezelte, bizonyos pontjaival szemben komoly kifogásokat fogalmaztunk meg, jeleztük, hogy egyeztetésekre, módosításokra van szükség.

Nem értettünk egyet például azzal, hogy jelölő szervezetünket, a Mindenki Pécsért Egyesületet tudatosan kihagyni igyekeztek mind a szövegből, mind az egyeztetési folyamatból. Ma már világos: szövetségeseink már akkor eldöntötték, hogy egy új szervezet nevét fölvéve kívánnak tovább dolgozni.

Azt sem tartottuk elfogadhatónak, hogy a közgyűlés létszámát tekintve a képviselők szűk kisebbsége dönthessen a város szempontjából meghatározó ügyekben, és pénzbüntetés vagy a frakcióból való kizárás terhe mellett legyen kénytelen a meggyőződése és a város érdeke ellen szavazni.

Azt is aggályosnak tartottuk, hogy a megállapodás szövegét a frakciószövetség az egyik – tetszőleges – párt kihagyásával bármikor módosíthatta volna: véleményünk szerint mind az elfogadáshoz, mind a módosításhoz minden frakció beleegyezése, vagyis a teljes konszenzus szükséges.

A fenti okok miatt többheti munka után nyújtottuk be módosító javaslatainkat, melyek között lehetőséget kívántunk biztosítani a képviselőknek a lelkiismereti szavazásra, kínáltunk megoldást arra is, hogy biztosítható legyen a hatékony közgyűlési munka, miközben a képviselők és a frakciók is megőrizhetik autonómiájukat.

Erőfeszítéseink ellenére érveinket nem hallgatták meg, javaslatainkat nem építették be a megállapodás végleges szövegbe. Ekkor vált nyilvánvalóvá korábbi partnereink szándéka: a dokumentumot a Momentum képviselőinek kiszorítására fogják használni. Azért nem foglalkoztak a módosító javaslatainkkal, mert tudták, hogy eredeti formájában nem fogjuk aláírni. Nem írhattuk alá, hiszen ha megtesszük, lényegében lemondtunk volna képviselői jogaink egy részéről, nem képviselhettük volna sem a választóink érdekeit, sem a Momentum értékvállalásait. A tervezet aláírását nem javasolta sem a pártunk helyi, sem a megyei, sem pedig az országos vezetése.

Jelentős többséggel megválasztott és legitimált helyi képviselőkként meggyőződésünk, hogy fő feladatunk a pécsi szavazók, a pécsi polgárok érdekeinek őszinte és kompromisszummentes képviselete, akik a 2019-es választásokon a Mindenki Pécsért Egyesület logó alatt induló jelöltekre szavaztak.”

Hogy pontosan mi is ez a baloldali frakciószövetség, arról elsőként írt korábban a Pécs Aktuál:

A témában még ezt a cikkünket ajánljuk: