Címlap Gazdaság Azért kapna j...

Azért kapna jutalmat az önkormányzati cégvezető, ha „csak” 1,2 milliárdos lesz a veszteség és nem bukják el a működési engedélyt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már készülnek a városi cégek vezetőinek prémium-, vagyis jutalomfeltételei. Tulajdonképpen igen barátságosnak lehet nevezni a feltételeket a legtöbb cégvezető esetében, vagyis nem megugorhatatlan feladatokról van szó, amiket ha teljesítenek, akkor milliókkal lehetnek gazdagabbak év végén, éves fizetésük jó részének megfelelő összeget vehetnek fel pluszban, havi bérükön felül.

Bajban a pécsi vízmű

Különös feltételeket vettünk észre azonban a Tettye Forrásház cégvezetőjének prémium-megjelölésében. Információink szerint ezeket is Péterffy Attila állította össze, vagyis neki mint tulajdonosnak joga van átszabni a feltételeket, és él is ezzel. A pécsi víziközműcég vezetőjének négy feltételt szabtak, amelyek egy részéből viszont arra lehet következtetni, hogy komoly bajban lehet a városi vízmű. Két pont ugyanis meglehetősen izgalmasnak tűnik. Az egyik arról szól, hogy akkor kaphat jutalmat a vezető, ha

  • csak 1,270 milliárd forintos lesz a veszteségea társaságnak
  • és sikerül elérnie, hogy megmaradjon a cég működési engedélye 2023 év végéig.

Ha ezeket teljesíti, akkor már a jutalomfeltételek 40%-val végzett is.


A Tettye Forrásház igen jól működő, európai kitekintésben is magas szakmaiságot képviselő cég volt, nyereséget is termelt, sőt több száz millió forintos tartaléka is volt 2019-2020-ban. (Igaz, a tartalékot elkezdték felélni már 2020-2021-ben az előző cégvezető szerint – a szerk.) A fideszest váltó új városvezetés viszont megnyirbálta a cégvezető mozgásterét, több lehetőséget adva az Igazgatóságnak. Erről részletesebben is beszélt a Tettye Forrásház előző – azóta Pécsről kurtán-furcsán távozó – vezetője, Brandstätter Gábor lapunknak adott interjújában.


A Tettye Forrásházat Brandstätter távozása óta olyan stratégák irányítják, mint Bodnár Imre (Péterffy Attila szerint „elszámoltató terminátor„), Szabó Szilárd (a Pécsi Vagyonhasznosító első embere, aki rekordfizetésnek örülhet és még Müller Cecíliánál is több jutalmat vehetett fel korábban) és Meixner Barna, a BIOKOM cégvezetője.

Ők hárman alkotják ugyanis a cég Igazgatóságát, amely a legfontosabb stratégiai döntéseket meghozza.

A cégvezetők prémiumairól hivatalosan jövő héten dönt majd a pécsi közgyűlés.

Garantálhatták volna a cég hosszú távú, biztos működését

Amint azt korábban a Pécs Aktuál elsőként megírta, az állam hajlandó átvenni és működtetni a hazai – többnyire önkormányzati tulajdonban álló – víziközműcégeket, de a pécsi városvezetés tavaly ősszel úgy döntött, hogy nem kérnek az állami segítségből, inkább maguk akarják tovább irányítani a Tettye Forrásházat. Szakértők már akkor elmondták, ezzel óriási – és tulajdonképpen fölösleges – kockázatot vállalt a pécsi városvezetés. Erről ebben a cikkben írtunk részletesen: