Inkább nem értékeli a polgármesterrel történt hétfői megbeszélést Mellár Tamás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 12 pontos ultimátumról egyeztettek a városvezető koalíció képviselői Péterffyvel, de visszafogott a hangulat azóta is.

Mint azt elsőként megírtuk a múlt héten, bekeményítettek a városvezető frakció képviselői, vaódi együttműködést várnak a pécsi polgármestertől és visszaszorítanák az MSZP térnyerését! Ennek érdekében egy 12 pontos ultimátumot tettek le Péterffy asztalára.

Mellár Tamás még a hétvégén jelentette ki, hogy igen komolyan elszánták magukat, és készek “komoly nyomást helyezni Péterffy Attilára”, hogy elérjék: írja alá a kéréseiket. Péterffy Attila ugyanis megígérte, hogy tárgyalni fog erről a képviselőkkel, de azt már nem ígérte meg, hogy alá is írja azokat.

Hosszú alkudozás

Hétfőn került sor a koalíciós szövetségesek és a pécsi polgármester egyeztetésére, amely jelentősen elhúzódott. Információink szerint nem teljesen úgy alakult a megbeszélés, ahogy azt a képviselők várták.

– Inkább nem is szeretném értékelni az egyeztetést – mondta érezhető lemondással a hangjában Mellár Tamás. Az országgyűlési képviselő érzékeltette azonban, hogy nem zárult le az ügy, várható még ebben fejlemény, és újabb egyeztetés is.

Annál is inkább, mivel a képviselők ezúttal határidőket is megszabtak az egyes pontok mellé, így Péterffyt szorítja az idő is; nem tudja a végtelenségig elhúzni a “tárgyalásokat”. Hogy mi történik abban az esetben, ha a városvezető képviselőket elutasítja, arról Mellár csak annyit mondott korábban, hogy a képviselők vissza fogják tartani a szavazatukat, vagyis sokkal nehezebb lenne döntéseket hoznia és várost vezetnie a polgármesternek – és az MSZP-nek – mint eddig lehetett.

Az sem teljesen kizárható azonban, hogy ezek a koalíciós képviselők kilépnek a frakciószövetségből is; sőt még az is benne van a pakliban, hogy függetlenként politizálnak tovább az önkormányzatban – érték alapon megválogatva, hogy mi az, amit támogatnak és mi az, amit nem.

Kiszorítaná Mellárt Nemes Balázs?

Rákérdeztünk arra is Mellárnál, hogy mivel lehet garantálni, hogy a tervezett előválasztás tisztességes, pártatlan és megbízható lesz; mi a garancia, hogy azt nem hekkeli meg például az MSZP?

Mellár azt mondta, ő nem folyik bele az előválasztás előkészítésének és lebonyolításának részleteibe, de úgy tudja, megbízható voksolási szisztéma készül. Megerősítette, ő mindenképpen elindul újra, és támogatásáról biztosította már a Párbeszéd, a DK és az MSZP is – szóbeli alapon; a Momentum viszont nem.

Lapunk úgy tudja, Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke maga szeretne elindulni Mellár helyén a 2022-es országgyűlési választáson, és információink szerint az MSZP biztosította is támogatásáról a politikust, de nem “ingyen”. Nemes Balázs erre egyébként – sűrű és valótlan személyeskedések közepette – úgy reagált, hogy “nem szorul rá semmilyen más szervezet jóindulatára, és nem kért senkit arra, hogy vegyen részt a kampányában”.

Fontos tudni, hogy csak azokban a körzetekben lesz előválasztás, ahol több jelölt is megmérettetné magát. Azokban, ahol a kormányellenes pártok megegyeznek egyetlen jelöltben, ott nem tartanak majd elő-voksolást sem.

A napokban a Partizán készített műsort arról, hogyan is áll az előválasztás előkészítése és pontosan hogyan is történne majd. Akit mélyebben is érdekel a téma, az itt megnézheti a részleteket:

Nyőgéri Lajos maradni akar

A Pécs Aktuál rákérdezett Nyőgéri Lajosnál arra, hogy miért nem mond le, és távozik önként legalább addig, ameddig a koalíció közösen tud dönteni a személyéről és az alpolgármesteri pozíciójáról.

Úgy tűnik ugyanis, hogy Nyőgéri hirtelen kinevezése a koalíciós képviselők egyik legfontosabb problémája, de ez viszonylag “könnyen” orvosolható lenne, ha hátrébb lépne az MSZP-s politikus. Azt is megkérdeztük Nyőgéritől, hogy miért nem szólal meg, hiszen jelentős részben éppen az a személye miatt áll folyamatos presszió alatt Péterffy Attila. A politikus azonban egyetlen kérdésünkre sem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon.

Hasonlóan nem reagált kérdéseinkre Auth István DK-s politikus sem, aki az egyetlen volt, aki nem írta alá a 12 pontos ultimátumot, noha tudott róla és a neve is szerepelt az aláírók között. Lapunk úgy tudja, a DK-ban pontosan tudják, mi volt Auth mozgatója, és nincs kizárva, hogy emiatt kizárják a pártból.

Hivatalos közlemény

Cikkünk után pár órával közleményt adott ki az önkormányzat, amelyben nem sok konkrétum olvasható. Azt írják, hogy “hétfőn délelőtt megkezdődtek a tárgyalások a Mindenki Pécsért Egyesület közgyűlési frakcióinak részvételével a múlt héten napvilágot látott 12 ponttal összefüggésben.

Az egyeztetés célja a városvezetés jövőbeli működésének szélesebb alapokra helyezése.

A felek elkötelezettek a demokratikus, átlátható és szakmai döntéshozás gyakorlata mellett, a most megkezdett párbeszéd az ezek alapján történő együttműködés pontos kereteit hivatott megfogalmazni.

A megbeszélés újabb fordulójára szerdán, 12.30-tól kerül sor” – közölték.

Hirdetés
Előző sztori

Az oltás nem ördögtől való!

Következő sztori

A biztonsági öv és légzsák mentett meg hét gyermeket

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1