Könnyek között, végre szabadon ünnepelte a város március 15-ét 1922-ben, a szerb megszállás három éve után. Az utcák már a reggeli órákban megteltek a templomokba és iskolai ünnepélyekre siető magyar ruhás, kokárdás, szalagos tanulóifjúsággal.
„Ünnepelni fogunk. Méltán ünnepeljük meg március 15-ikét, mert a nemzeti függetlenség előretörése, az alkotmány, a sajtó szabadsága sarjad ki belőle. Ünnepelni fogunk, mert sajnos nagyon is ünnepelni tudó nemzet vagyunk” – írta 100 éve március 15-én a Dunántúl folyóirat.
„Ma három év után először ünnepelhettünk nyíltan és szabadon ezen az emlékekkel teli nagy napon és vonulhattunk le ünneplőbe öltözötten, fellobogózott utcákon át a magyar szabadság apostolának, Kossuth Lajosnak a szobrához. Ma három éve először panaszolhattuk el fájdalmunkat az ércszobor előtt, mint egy szétdarabolt ország, meglépett, koldussorsra jutott fiai, hogy ott keserűségünket kisírva, erőt szerezzünk a jövő nagy küzdelmeihez. Három évig tilos volt e napon a magyar érzésnek és lelkesedésnek minden megnyilvánulása. Három évig a hallgatásra kényszeritett magyar érzés ma megsokszorozódott erővel tört ki a lelkekből” – írja a Dunántúl 1922. március 16-i lapszáma.
A Kossuth-szobor környékét hatalmas tömeg lepte el, a városban szinte minden épületen nemzeti színű zászlók lobogtak, nem úgy, mint mostanában, amikor már csak közintézményeken láthatunk magyar zászlót.
A Kossuth téren ekkor már 3-4000 ember gyűlt össze, a teret övező házak ablakait drapériák, nemzeti szalagok díszítették. Az ünnepségen Baumann Emil volt nemzetgyűlési képviselő szónokolt, aki a majd’ hároméves szerb megszállásról beszélt
„Ma első ízben tehetünk nyíltan vallomást szabadságszeretetünkröl. Ez a szabadságszeretet köti össze az elszakított magyarságot egymással és ez fogja biztosítani a határaiban régi, nagy Magyarországot.”
A zúgó tapsokkal kísért ünnepi beszéd után Óhegyi Lajos budapesti kiküldött mondott lelkes beszédet, majd a szoborral szemközt levő ház ablakából Íhar Ferenc tárogatón Kossuth-nótákat és még pár hazafias dalt adott elő. Nagy István veterán színész magyar ruhában, széles vállszalaggal szavalta el Sziklay Szeréna Hiszekegy című, megrázó erejű költeményét.
A közönség könnyes szemekkel hallgatta a veterán színész szavalatát, amelyet annyi érzéssel és tűzzel adott elő, hogy könnyeket csalt a szemekbe. Az ünnepélyt a Pécsi Polgári Daloskör a Himnusz eléneklésével fejezte be.
