Címlap Politika “Az egy...

“Az egyik alpolgármesteredet épp ilyen ügyben, azaz rágalmazás miatt, jogerősen ítélte el a bíróság”

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője is kommentelt Péterffy Attila azon posztja alá, amelyben a polgármester örül, amiért elítélték annak a közvélemény-kutatónak a vezetőjét, aki/ami rágalmakat terjesztett róla a kampányban. Az ügyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Hoppál Péter elsősorban arra a polgármesteri vélekedésre regált, amely szerint ez az ítélet “fontos mérföldkő egy olyan Pécs felé vezető úton, ahol a politizálás hangneme méltó Pécs városához, ahol következmények nélkül senki nem uszíthat plakátokon, és nem állíthat senkiről valótlanságokat, még politikai céllal sem.”

Nyőgéri Lajos pont ezt tette, el is ítélték miatta jogerősen, büntetőügyben

Hoppál Péter udvariasan figyelmeztette Péterffy Attilát, hogy amit ír, annak talán most is érvényesnek kellene lennie.

“Kedves Polgármester Úr! Tisztelettel emlékeztetlek, hogy az egyik alpolgármesteredet épp ilyen ügyben, azaz óriásplakátokon tett rágalmazás vétsége miatt, BÜNTETŐÜGYBEN jogerősen elítélte a bíróság. Alig kerülte el a börtönt, próbára bocsátották, Te pedig alpolgármesternek nevezted ki

– írta Hoppál Péter. “Azt várják Tőled a pécsiek, hogy a saját csapatodban tartsd be először az ehhez hasonló hangzatos ígéreteidet, és haladéktalanul szüntesd meg a kettős mércét a város legfelsőbb vezetésében! Ha ebben segítségedre lehetek, állok szíves rendelkezésedre, ahogy eddig is” – közölte végül a fideszes képviselő.

Nyőgéri Lajos korábbi elítéléséről ebben a cikkben írtunk részletesen. 2013-ban, az akkori kampányban Páva Zsoltot és a városvezetést rágalmazta meg óriásplakátokon az MSZP:

Az új városvezetői stílus pedig erősen hagy kívánnivalót maga után. Erről többször is írtunk már, például ezt:

A legújabb akció pedig ez volt: