Címlap Politika „Sunyi ...

„Sunyi és aljas” politikai tisztogatás kezdődött Pécsen az ellenzék szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sunyi és aljas módon, a járványhelyzetre hivatkozva politikai tisztogatást hajt végre Pécsett Péterffy Attila balliberális polgármester és Rózsa Zoltán, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetője, akit a mostani városvezetés nevezett ki még tavaly novemberben – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Barkóczi Csaba, a pécsi közgyűlés Fidesz–KDNP-s képviselője.

A kormánypárti politikus az ügy hátteréről elmondta a lapnak: a napokban arról értesültek, hogy különböző pécsi önkormányzati fenntartású kulturális és szociális intézményeknél a dolgozók elbocsátásoktól tartanak a járványhelyzet miatt. Néhány nappal később behívatták a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. egyik közgazdász dolgozóját, aki korábban a Fidelitas tagja volt.

– Pressziót gyakoroltak rá, és két papírt tettek elé. Az egyik dokumentum egy felmondás volt a járványhelyzetre hivatkozva, a másik pedig egy közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésről szólt. Mivel a fiatalember látta, hogy mindenképpen el fogják bocsátani, így az utóbbit írta alá, mert így legalább kompenzációt kapott – magyarázta a lapnak az ellenzéki képviselő, aki szerint emellett közölték vele azt is, hogy rajta kívül másokat is elbocsátanak.

Hozzátette: a fiatalemberen kívül azóta egy dolgozó munkaviszonya szűnt meg, de azt egyelőre nem tudják, hogy az illető milyen körülmények között távozott az állásából.

A Fidesz–KDNP-s politikus szerint a politikai tisztogatás motívumát erősíti, hogy a közgazdász fiatalembert már több ízben is megpróbálták távozásra bírni Péterffy emberei, de eddig nem jártak sikerrel.

A Szabad Pécs megkérdezte a fiatalembert, aki Beke Zoltán. A lapnak Beke azt mondta, ő úgy tudja, hogy “egy lista alapján kell elküldeni embereket” a cégtől, ami szerinte “nyílt titok házon belül”, így őt is így küldték el.

„Bosszúpolitika folyik, ezt mindenki tudja a ZSÖK-ben és nagyon sokan félnek. Ilyen rossz légkör sosem volt a cégnél, mint amit ezekben a hónapokban tapasztaltunk”

– fogalmazott Beke a lapnak.

Pénzügyi oka nem lehet az elküldésének – erősítette meg, “mert több új, politikából érkező embert vettek fel a ZSÖK-höz havi több százezres nettó fizetésekért”.

Ez utóbbiról elsőként a Pécs Aktuál írt korábban. Cikkünkben bemutattuk, hogyan landolt a ZsÖK-ben a Jobbik pécsi elnöke, Gyimesi Gábor, valamint a kulturális bizottság vezetője P. Horváth Tamás is. Utóbbi azért is különösen izgalmas, mert Horváth egyszer már próbálkozott a céggel pár éve, de akkor pár napon belül elküldték, mivel képtelen volt helyesen kiküldeni az emaileket.

A Jobbik pécsi elnöke pedig a tanári pályát hagyta ott a havi közel félmilliós állásért:

A Szabad Pécsnek egyébként szokott nyilatkozni a városvezetés. Most is így tettek és cáfolták, hogy politikai tisztogatást tartanának. Szerintük „csak” két ember köszönt el a ZsÖK-től, de abból az egyik önmagától távozott, a másik – Beke Zoltán – pedig közös megegyezéssel.