Kampány indult a Pécsi Harmadik Színház megmentésére
20 millió forint kellene a teátrum túléléséhez.
Vince-nap: Siklóson megáldották a szőlővesszőt, ünnepeltek a borkedvelők
Ezt a hagyományt minden baranyainak és borkedvelőnek illik ismerni!
Orbán a magyar kultúra napján: „Talán térdeljünk le a focipálya közepén?”
Kétszáz éve készült el a Himnusz.
Immár Veszprém is Európa Kulturális Fővárosa
Az EKF-program összköltségvetése 74 milliárd forint.
100 éves a pécsi portréfényképezés
Hat pécsi fotós alkotásaiból nyílik tárlat a Nick Galériában.
Az életben maradásért küzd a Pécsi Harmadik Színház
Honlapján kér segítséget a teátrum.
Jótékonykodó lovagok vették be a Máré-várat, beteg gyermekeknek is segítettek
A baranyai harcosok klubja más, mint a többi.
Kiderült, hogy kik nyerték az idei adventi gyermekrajzpályázatot!
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek.
Egyedülálló a pécsi betlehem, életnagyságú szobrok jelenítik meg Jézus születésének pillanatát
Az 1940-es évek elején állították fel először, a legszebb római betlehem mintájára készült.
A partnerség nem csak az intézmények közötti együttműködés folytatását és megerősítését jelenti.
Részleges napfogyatkozás és csillaghullás
Soha ennyien még nem voltak egyszerre a TV-torony kilátójában.
A jó hangulat garantált.
Nem akarod elengedni a nyarat, akkor a SZIN-t neked találták ki.






















