Címlap Arc Bejelentkezet...

Bejelentkezett kamarai elnöknek az elszámoltató terminátor, aki senkit nem tudott elszámoltatni!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mások mellett az önkormányzati „átvilágításokban” tevékenyen részt vevő

bizalmi ügyvédeit ültetné a Pécsi Ügyvédi Kamara fontos pozícióiba Bodnár Imre, Péterffy Attila „elszámoltató terminátora”, aki bejelentkezett az elnöki pozícióra

– egy lapunk birtokába került, általa aláírt levél szerint.

Bár a kritikák szerint sokkal inkább politikai munkát végzett a pécsi ügyvéd az új városvezetésnek az átvilágításokkal, mint szakmait, ebben a levélben Bodnár úgy véli, hogy „az aktuálpolitkától” távolságot kell tartania a kamarának. Nagy kérdés, hogyha a kritikák igazak – egyelőre igaznak tűnnek, ugyanis semmilyen vádemelés nem történt egyetlen átvilágított ügyben sem, lásd lent -, akkor

hogyan tud Bodnár – vagy az általa elnökölt grémium – távolságot tartani az aktuálpolitikától, ha annak dolgozott, mszp által támogatott politikusnak is indult, és privát közösségi oldalán naponta aktuálpolitizál?

Napokon belül kiderülhet, megszavazzák-e Bodnárt a pécsi ügyvédek, vagy inkább mást támogatnak helyette.

Bodnár Imre teljes levele itt olvasható:

A Pécs Aktuál részletesen is követte az „átvilágításokat”, szerettük volna bemutatni, hogy pontosan mit állapított meg a vizsgálat, de ezt titkolja az önkormányzat, a közérdekű adatigényléseink ellenére sem adtak ki érdemi információkat.

Százmilliós összeg ment el eddig, komoly eredmény nélkül

Bár már lezárultak az évekig tartó, ám kétes „eredményt” hozó „átvilágítások” Pécsett, de nem szerződést bontott, hanem idén decemberig újabb milliókért hosszabbított Pécs polgármestere Bodnár Imrével – írtuk meg korában.

Amint azt a Pécs Aktuál már bemutatta,

EDDIG EGYETLEN „FELTÁRT” ÜGYBEN SEM LETT VÁDEMELÉS, HATÓSÁGNÁL NEM ÁLLT MEG EGYIK „ÁTVILÁGÍTOTT” ÉS NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT RENDSZERESEN ÉS LÁTVÁNYOSAN, ÁM EGYOLDALÚAN KOMMUNIKÁLT ÜGY SEM.

Utolsó jogi fegyverként – mások véleménye szerint „trükként” – maradtak az úgynevezett pótmagánvádas eljárások, ahol azt kellene bizonyítania az önkormányzatnak (vagy a cégvezetőknek), ami a nyomozóhatóság szerint nem történt meg, vagy nem létezik. Minden jogi szakvélemény szerint ez leginkább időhúzásra lehet jó, mint valódi feltárásra – mindamellett, hogy ezen idő alatt is termelődhetnek különféle ügyvédi költségek, amelyeket ki kell fizetni az ügyvédnek vagy ügyvédeknek.

Mint azt lapunk korábban megírta: totális kudarcnak tekinthetők eddig az úgynevezett átvilágítások, és sokkal inkább tűnik politikai-kommunikációs trükknek, mint valós jogi munkának vagy tényfeltárásnak a kritkák szerint.

Az sem zárható ki, hogy a polgármesternek és az ügyvédnek felelniük is kell ezért később.

Erről itt írtunk korábban részletesen:

Megírtuk azt is, hogy

A tízmilliókba kerülő „ÁTVILÁGÍTÁSOKON” EGY JÓL KÖRÜLHATÁROLHATÓ, SZŰK ÜGYVÉDI KÖR KERESHETETT SOK PÉNZT, MÁSOK MELLETT PÉTERFFY ATTILA PRIVÁT ÜGYVÉDNŐJE IS.

Lapunk kiderítette, hogy a fiatal ügyvédnő a Pécsi Nemzeti Színházat világíthatta át, a megbízásért minimum 700 ezer forintott fel is vehetett, de találtunk egy újabb számlát is hasonló összegről.

HOGY MILYEN MUNKÁT VÉGZETT, MENNYIRE VOLT ALAPOS, MIT TALÁLT, MIT ÁLLAPÍTOTT MEG, AZ TITKOS, ÉS BÁR HIÁBA KÖZÉRDEKŰ ADAT, AZT TITKOLJÁK. OLYANNYIRA, HOGY AZ ÁLLÍTÓLAG ELKÉSZÜLT MUNKÁT MÉG MAGA A SZÍNHÁZ AKKORI IGAZGATÓJA SEM LÁTHATTA, AKINEK A SZÁMLÁT RENDEZNIE KELLETT (HISZEN hivatalosan Ő VOLT A MEGRENDELŐ). AZ ÜGYVÉDNŐ TELJESÍTÉSÉT EGYÉBKÉNT BODNÁR IMRE – VAGYIS PÉTERFFY MÁSIK BIZALMASA – IGAZOLTA LE.

Erről írt írtunk bővebben:

Korábban kerestük Bodnár Imrét és az ügyvédnőt is, szerettük volna részletesen is ismertetni az álláspontjukat, de egyikük sem akart nyilatkozni.

(Borítóképünk forrása: Bodnár Imre közösségi oldala)