Címlap Balhé Újabb szakadá...

Újabb szakadás Pécsett: kilépett a balos szövetségből egy képviselő, függetlenként folytatja!

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tisztelt és Kedves választókerületi társaim!

A mai naptól független képviselőként folytatom a munkám a 2.sz választókörzetben.

Párton kívüli képviselőként.

Szeretnék minél nagyobb segítséget nyújtani a keleti városrész épüléséhez, szépüléséhez a továbbiakban is!

Ehhez kérem a segítségüket, hogy együtt elérjük a céljainkat!

Ebben a rövid posztban jelentette be Hencsei Zsolt jobbikos önkormányzati képviselő, hogy kiszáll a “Pécs jövője” nevű, botrányos körülmények között létrejött városvezetői koalícióból, frakciószövetségből és függetlenként folytatja.

Nem volt meg az “összhang”

Elértük Hencsei Zsoltot. A képviselő azt mondta, egyelőre nem akarja részletesen megindokolni, miért lépett ki, de annyit elmondott: nem volt meg az összhang.

Igyekeztem senkit meg nem bántani; de Nekem így nem jó, nem volt jó, ahogy volt, most megpróbálkozom függetlenként képviselni a körzetemet

– magyarázta a képviselő.

Két városházi forrásunkkal is beszéltünk Hencsei kilépéséről. Egyikük szerint Hencsei megbízásokat kért, de nem kapott; másik szerint megbízásokkal hitegették, de nem adtak neki. Rákérdeztünk erre az információra is, de Hencsei cáfolta, hogy ilyet kért volna, vagy erről egyáltalán szó lett volna, azt mondta: nem tud ilyenről.

Bunkósbot-szövetség

Ez az úgynevezett Pécs jövője frakciószövetség egyébként meglehetősen sajátosan viselkedik a pécsi online térben, gyakran sértegetve még a hasonszőrű, elvileg szövetséges politikusokat is, már akiknek önálló véleménye is van:

Korábban heves vita bontakozott a pécsi közgyűlésben a szervezeti és működési szabályzat megváltoztatása, valamint a bizottságok átalakítása miatt. Ez utóbbiról elsőként írtunk: Péterffyék ugyanis leváltották a momentumos bizottsági elnököket is.

A pécsi városvezetés drasztikus eszközeiről már többször írtunk, Bognár Szilvia korábbi alpolgármester például egyenesen azt állította: a legsötétebb időket idézik a mostani városvezetés módszerei. Ő egyébként a Pécs Aktuál podcastjében is részletesen beszélt a megélt módszerekről, a benti hangulatról és a városházi lelki terrorról.

A podcastünk utóélete az volt, hogy Bognárt ki akarják zárni a Mindeki Pécsért Egyesületből is; de a képviselő szerint arról lehet szó, hogy Mellárt megzsarolták.