Címlap Politika Koalíciós hát...

Koalíciós háttéralku miatt hagyhatták magára Pécs alpolgármesterét

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fiatal MSZP-s politikust neveznének ki alpolgármesternek Pécsett - mondják forrásaink, de maradhat-e szerepben Bognár Szilvia, vagy mennie kell? Exkluzív interjú az alpolgármesterrel.

Számos háttérbeszélgetés után kezd körvonalazódni, hogyan fordulhatott elő Pécsett az, hogy már egy látszólag nyílt pályázat leadásának napján tudni lehetett, hogy ki lesz a befutó csaknem egy hónappal később.

Aki nem tudná, miről van szó, mert lemaradt a keddi nagy eseményről, és az azt megelőző hetek híreiről, annak röviden összefoglaljuk a lényeget. Hosszú vajúdás és némi ajtócsapkodás után a tegnapi Közgyűlésen megszavazták, hogy a ZsÖK, vagyis a régió legnagyobb, közel 2 milliárdos kormányzati támogatásból működő kulturális holdingjának új vezetője Bleszity Péter legyen, akit „az MSZP jelöltjeként” írtak le forrásaink.

A férfiről, aki a kultúrában sosem dolgozott hiszen az „autóiparból” jött, EBBEN a cikkben írtunk részletesen. Most azonban nem ő a főszereplő, hanem a kultúráért felelős alpolgármester: Bognár Szilvia.

Zavaros háttéralkuk

Érdemes röviden felidézni azt is, hogyan futott be végül Bleszity. A vezetői pályázatokat elbíráló bizottság

  • első körben holtversenyt hirdetett két pályázó között, tehát akkor sem őt támogatták elsősorban;
  • a megismételt ülésen viszont már őt szavazták meg többen, miután P. Horváth Tamás bizottsági elnök megváltoztatta a korábbi döntését;
  • végül maga a Kulturális Bizottság szállt ki Bleszity mögül, majd ennek ellenére
  • mégis őt hozták ki győztesnek a „nap végén”.

Tehát a háromlépcsős kiválasztás során kétszer elhasalt, és csak egyszer tudott befutni, de annak háttér okait nem tudjuk, hogy P. Horváth miért változtatott a döntésén. Az biztos, hogy nem lehet könnyű helyzetben, mert a munkája függ a jelenlegi városvezetéstől: a választások után ugyanis lett állása a ZsÖK-ben. Hogy ez szerepet játszhatott-e abban, hogy megváltoztatta az álláspontját, azt nem tudjuk, de nem zárnánk ki.

Az egyedüli ember, aki végig ragaszkodott a szakmai álláspontjához, az Bognár Szilvia volt. Ő konzekvensen egyszer sem támogatta Bleszityet! Úgy tudjuk, mindezt részben annak tudatában tette, hogy a DK és a Momentum mögötte áll, ráadásul ez a két párt volt az, amely az utolsó pillanatban kifarolt Bleszity mögül a Kulturális Bizottság ülésén is – egy nappal a Közgyűlés, vagyis a végső döntés előtt.

Mi történt a szünetben?

Mielőtt a képviselőknek szavaznia kellett volna Bleszityről a Közgyűlésen, a polgármester szünetet rendelt el. Ez igen hosszúra nyúlt. A vélhetően alkudozásokkal telt szünet után végül a szavazáson a DK és a Momentum is úgy voksolt, hogy Bleszity átcsúszott, azaz megkapta a kinevezést!

De mit kaphatott a DK és a Momentum cserébe?

Forrásaink szerint a DK és a Momentum azt szerette volna, ha a városvezetés betartja azt a koalíciós megegyezést, amiben még a választások előtt állapodtak meg. Hogy ez miről szól pontosan, arról vannak ugyan információink, de ezekről egy későbbi cikkben írunk majd.

Szintén nem hivatalos forrásaink állítják, hogy a városvezetés egy új, MSZP-s alpolgármester behozatalában gondolkodhat, vannak ugyanis erre utaló jelek bőséggel. A nagy kérdés az, hogy Bognár Szilvia maradhat-e alpolgármester, vagy nem? Egyes vélemények szerint „le fog mondani”, mások szerint azonban csak rajta múlik majd, meddig ül a székben, de „szerepe annyi lehet, mint amennyi eddig látszott” – fogalmaztak rejtélyesen a kontaktjaink.

Több Bognár Szilviát a pécsi közéletbe!

Az biztos, hogy a pécsi politikai életben szokatlanul őszintén, nyíltan és – hangsúlyosan szakmai – álláspontja mellett kitartva járt el Bognár Szilvia, ami rendkívül becsülendő véleményünk szerint.

Míg ugyanis koalíciós partnerei alkukat kötögettek a háta mögött (ami persze nem szokatlan ebben a közegben), addig az alpolgármester azt képviselte és azért állt ki még a polgármester ellenében is, amiben hitt és meggyőződése volt, hogy a város érdekét szolgálja.

Exkluzív videó-interjúnkból kiderül, hogy miért ment szembe a városvezetés akaratával, és hogy igazak-e a pletykák, melyek szerint egy MSZP-s alpolgármester érkezhet mellé (vagy akár a helyére):

https://www.facebook.com/pecsaktual/posts/187226949525749