Szegregátumot számoltak fel Siklóson
Bérlakásokat újítottak fel, közösségi tereket hoztak létre.
TOP 10-ben a Bólyi járás és Pécsvárad, Pécs az egészségügyben jeleskedik
Pécs a 7. legélhetőbb a megyeszékhelyek között.
Ismét lesz hajóverseny a Tettyén!
Tavaly az időjárás, tavasszal az utca felújítása miatt maradt el a kishajók versenye.
Megcsinálták: 100 évvel ezelőtti anyagokból állították helyre a Pilch-házat
Ezt nevezhetjük történelmi happy endnek is. Sikerült megmenteni Pilch Andor egyik remekművét.
Elégedetlen a pécsi városvezetéssel Ungár Péter, külön indulhat az LMP 2024-ben!
Sok kiritikájuk van Péterffyvel szemben, és Nyőgéri Lajos sem "a morális tisztaság példaképe".
HIHETETLEN! Két hete adták át, de már elloptak négy szerszámot a pécsi pumpapályáról
Értetlenül állnak a szülők az eset előtt.
Több ezer sportoló lepheti el Pécset
Kaposvár túl kicsi lett az International Youth Sport Festival számára.
Nem érdemes átmenekülni, egymást segítik a két ország rendőrei






















