Címlap Politika A DK beszólt ...

A DK beszólt a pécsi polgármesternek, de inkább csak muszájból!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mert "a 12 pont tárgyalása során nem sikerült teljes konszenzust létrehozni" - közölték. Ám ettől mégis minden megy tovább, hacsak a DK-n múlik. Sőt: "nyitottak a további összefogásra és együttműködésre".

A DK pécsi frakciója közölte, amit már napokkal ezelőtt megírtunk, vagyis, hogy kútba eshetett a 12 pontos ultimátum, Péterffy Attilát nem tudták rávenni semmi érdemi változtatásra. Ez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy tovább dolgozzanak vele. Sőt!

Mutatjuk a DK közleményét:

„A 12 pont tárgyalása során nem sikerült teljes konszenzust létrehozni, de képviselői munkánkat – remélhetőleg a mihamarabb véget érő veszélyhelyzet után – intenzíven folytatjuk az összefogás legnagyobb létszámú tagjaként.

Nyitottak vagyunk a további összefogásra és együttműködésre, a kampányban tett vállalásaink szerint, mert a választóink azok alapján szavaztak nekünk bizalmat.

Élni fogunk a Polgármester Úr által a megbeszéléseink során felajánlott lehetőséggel, és

ha a legkisebb jelét érezzük annak, hogy bármely választási ígéretünk beváltása sérül, azt a közös frakcióértekezletünkön jelezni fogjuk Polgármester Úrnak és képviselőtársainknak is,

bízva bölcsességükben, abban, hogy egységesen elkötelezettek tudunk maradni a vállalásaink teljesítése érdekében.

Ezzel a 12 pontról szóló tárgyalássorozatot a magunk részéről lezártnak tekintjük, mostantól beszéljenek a tettek” – közölte a párt.

Péterffynek nem kell betartani az ígéreteit sem?

Több mint egy hónap – néhol igen vehemens – egyeztetést követően gyakorlatilag semmit nem változott a helyzet annak a 12 pontos ultimátumnak az ügyében, amelyet január elején juttatott el a pécsi polgármesternek kilenc koalíciós képviselő. Egyetlen párt, egyetlen képviselője sem számolt be sikerről és a polgármester is csak annyit közölt, hogy folynak a tárgyalások.

Úgy tudjuk, a koalíciós képviselőknek az a része, akik aláírták a 12 pontos ultimátumot, nem bírtak el az MSZP-vel, és nem bírtak el Péterffyvel sem, és az igazán lényeges pontokban sem született konszenzus. Most lényegében ezt erősítette meg a DK, de várjuk a többi frakció álláspontját is.

56 oldalas ígérethalmazt írt össze Péterffy Attila még a választási kampányban. Ennek rögtön az első pontja az, amit a képviselők is kértek egyebek mellett.

Vezetnék az országot, de a haldokló MSZP-vel sem bírnak el

Különös helyzet az, hogy miközben a kormányellenes pártok vezetői egyenként is bejelentkeztek az ország vezetésére – ahol egyebek mellett igen erős nemzetközi politikai mezőnyben kellene érvényesíteni az ország érdekeit; addig helyben nem bírnak el még a megszűnés szélére, nagyjából az 5% alá bezuhant MSZP-vel sem. Annak ellenére sem, hogy például Pécsett még a legitimációja is kérdéses a pártnak, hiszen a 2019-es választást nem az MSZP nyerte meg; viszont most az összes fontos kulcspozíciót a párt emberei szállták meg – ahogy azt Mellár is megfogalmazta mások mellett lapunknak.


(Rendszerhiba és a munkánkhoz szükséges online felületeink egyidejű, váratlan összeomlása miatt néhány percig ennek a cikknek a félkész verziója volt olvasható. Elnézést kérünk olvasóinktól.)