Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécs Aktuál úgy értesült: a polgármester (második) kabinetvezetője, a városi főépítész, a Városháza marketingvezetője és a Tüke Busz vezérigazgatója távozása után távozhat a ZSÖK ügyvezetője, Bleszity Péter is, akit óriási politikai botrányok közepette tolt át a városvezetés közel két évvel ezelőtt – emiatt Bognár Szilvia ex-DK-s alpolgármester szakításig vitte az ügyet.

Bleszity botrányokkal tarkított kinevezése miatt Péterffy egyes támogatói is megorroltak, és nyíltan is bírálták a polgármestert.

Szkeptikusan fogadták: nyereséget csinált

Bár Bleszity Pétert sokan szkeptikusan fogadták a kulturális holding élén a politikai botrányok miatt, az eredetileg pénzügyi területről érkező vezető nyereséget csinált a cégben; és úgy tudjuk,

most is több száz millió forintnyi összeg van a kasszában.

Ez valóban igen komoly eredmény, mert korábban év közepére már százmilliós tartozások voltak a jellemzőek. (Általában az adott év nyarán érkezik az állami pénz – a szerk.)

A ZSÖK nemcsak pénzben, hanem fejlesztésekben is jól teljesített. Megnyitottak egy 85 férőhelyes apartmanszállót a Zsolnay Kulturális Negyedben, ami telt házzal üzemel, komoly bevételt termelve a cégnek. VR-univerzummal is bővült a kulturális negyed, újrahangolták a Művészetek és Irodalom Háza koncepcióját is, modernizálják a világörökségi helyszíneket, és még lehetne sorolni a példákat.

Bár tavaly az év jelentős részében is a járvánnyal küzdött az ország, lezárások voltak,

május és december között majdnem 400 ezer látogatót sikerült a ZsÖK programjaira csábítani, ami 57%-os növekedést jelentett 2020-hoz képest.

Érdekesség, hogy a cégtől több itthoni és külföldi kulturális szervezet is segítséget kért, amikor látták, hogy a ZSÖK elképesztően ügyesen alkalmazkodott a pandémiás helyzethez. (Ilyen volt például a KÖZART, vagy a Zsolnay360 akciók is – a szerk.)

Inkább lecserélik a főgondnokra?

Lapunk úgy tudja, Bleszity Péter nem önszántából távozna a cégtől, hanem a városvezetés jelezte neki, hogy mennie kell. Információink szerint akár már kedden – a közgyűlésen – nyilvános lehet a döntés.

Próbáltuk feltérképezni, hogy mi az oka, amiért elégedetlenek a cégvezetővel a tényszerű eredmények, és elfogadott céges beszámoló ellenére. Sok háttérbeszélgetésből arra lehet következtetni, mintha

a politikai vezetés fájlalná, hogy a ZsÖK-öt nem tudták kézivezérelni; és voltak viták, nézeteltérések is Bleszity és a városvezetés között,

előbbi ugyanis nemigen teljesített politikai kéréseket; ezek alól rendre kibújt különféle szakmai indokokkal, vagy írásos utasítást kért, amit nem mertek bevállalni a Városházán (pedig mint tulajdonosoknak erre lehetőségük van, időnként élnek is ezzel – a szerk.)

„Hónapok óta tudtuk, hogy valami készül Péter ellen a Városházán; a polgármester is látványosan kerülte, még a Fényfesztivál sajtóeseményére sem jött el, pedig meghívtuk. egyébként 2020 tavasza óta nem láttuk személyesen itt a negyedben. Hallottuk, hogy erősen kasztingoltak is, korábbi vezetőt is megkerestek, de senki nem vállalta az ügyvezetést. Mármint szakmai szereplő”

– mesélte a Pécs Aktuálnak az egyik belső informátorunk, akinek van rálátása a ZSÖK-ben és a Városházán folyó ügyekre.

A városházi kapcsolatunk szerint

Bleszity helyére a ZsÖK üzemeltetésért felelős középvezetőjét tehetik be, aki lényegében most a főgondnok a cégnél egy ideje.

Forrásunk szerint ő leginkább Péterffy Attila egyik politikai háttér tanácsadójához köthető, házon belül legalábbis az ő „embereként” beszélnek róla, ha szóba kerül a neve; de ez természetesen nem megerősített információ.

Hivatalosan ugyan azt kommunikálhatják, hogy nyílt pályázatot írnak majd ki az ügyvezetői pozícióra, de ha netán arra nem érkezne értékelhető mű, vagy alkalmas jelölt, akkor az ideiglenes vezető könnyen maradhat akár évekig is.

Évi 200-300 millió a mozgástér

Miközben Bleszity regnálása óta 450 milliós eredményt produkált a cégnek, lapunk úgy tudja, emellett nem véletlenül van a ZSÖK kasszájában most is több száz millió likvid forint. Nagyjából ugyanis

200-300 milliós az az összeg, amit nagyon könnyen el is lehetne költeni – akár kisebb tételekben, ami „nem tűnne fel senkinek” -,

vagyis forrásaink szerint „ez a játékpénz”, ekkora a mozgástér annak ellenére, hogy évi közel 2 milliárdot kap a cég az államtól.

A kulturális cég költségvetése ugyanis meglehetősen kötött, durván a források 70%-a megy el üzemeltetésre és 30% a programokra, eseményekre.

Hogy ez utóbbiak között azonbanmilyen eseményeket, koncerteket, programokat, előadókat preferálnak, az lehet politikai kérdés és szempont is, és lehet szakmai is, utóbbi bevételt is hoz, az első csak viszi a pénzt, de hozhat politikai sikert, a cégnek ugyanakkor veszteséget.

Most ez a pénz még a kasszában van.

Közös lóra tennének?

A Pécs Aktuál hallott még egy érdekes elképzelést arról, hogy hosszabb távon mi lehet a városvezetés terve. Persze ez csak feltételezés!

Forrásaink szerint nem zárható ki, hogy valamennyi átmeneti időszakot követően olyan vezetőt próbálhat beültetni a székbe a pécsi városvezetés, aki a Fidesz számára is elfogadható és támogatható lehetne. Folyamatosan csökken ugyanis az állami támogatás összege, így

hamarosan az önkormányzatnak fájdalmasan mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy működtetni tudja a ZsÖK-öt. Ez könnyebben menne akkor, ha a Fidesszel kölcsönös lenne az érdek;

ebben az esetben pedig akár a pár éven belül lejáró támogatási szerződést is „olcsóbban” meg lehetne újítani – magyarázzák informátoraink a teóriát.

Hogy ebben a konstrukcióban azonban mi lenne a Fidesz érdeke, az kérdéses.

Elméletileg ugyanis fontosabb lenne azt igazolniuk, hogy „régen minden jobb volt”, mint az új városvezetés alatt; tehát miért érné meg pozícióért, befolyásért, eseti villongásért cserébe feladni a kritikákat, és hagyniuk radar alatt elsunnyogni a pécsi kulturális fellegvárat, amely a város leglátványosabb, legnagyobb tömegeket megmozgató programjaiért felel a karácsonyi vásártól a Pécsi Napokon át a Sétatér Fesztiválig, de az európai hírű Fényfesztivál, és számos családi rendezvény, mint például a Szamárfül Fesztivál is a céghez kapcsolódik.

Mindezek mellett nem árt emlékezni arra is, hogy éppen Péterffy Attila volt az, aki „politikai terméket” csinált a ZSÖK-ből akkor, amikor azt állította, az állam el akarja venni Pécstől, de ő azt nem adja.

A minisztérium sosem erősítette meg ezeket a polgármesteri állításokat, sőt informálisan finomította is ezeket.

A Pécs Aktuál megpróbálta elérni személyesen is Bleszity Pétert, hogy megkérdezzük: megerősíti vagy cáfolja információinkat, de érdeklődésünkre nem reagált. Keressük a továbbiakban is, amint sikerül vele felvenni a kapcsolatot és hajlandó nyilatkozni, beszámolunk róla.  

Sarokszámok

A ZSÖK állami támogatása 1,4 milliárd forint, de ezen felül további 500 millió forintot kap az államtól a Pannon Filharmonikusok is.

Az önkormányzat évente 300 millió forinttal támogatja a kulturális cégét, de eközben a ZSÖK ezt az összeget lényegében visszafizeti a város kasszájába haszonbérlet formájában minden évben.

A ZSÖK saját bevétele körülbelül 700-900 millió forint, ami jegyértékesítésből, bérbeadásból, pályázatokból és szponzorációból folyik be.