Több mint egy hónap - néhol igen vehemens - egyeztetést követően gyakorlatilag semmit nem változott a helyzet annak a 12 pontos ultimátumnak az ügyében, amelyet január elején juttatott el a pécsi polgármesternek kilenc koalíciós képviselő. Nem bírtak el az MSZP-vel, és nem bírtak el Péterffyvel sem.
A pécsi polgármester múlt pénteken írásban is válaszolt a képviselők 12 pontos követelésére, de lapunk úgy tudja, lényegében semmi fontosat nem sikerült keresztülvinniük és elérniük.
Az eddig sem volt különösebben nagy titok, hogy nem igen jártak sikerrel az elmúlt hetekben; de a képviselők a végsőkig bíztak abban, hogy sikerül jobb belátásra bírni a polgármestert és az MSZP erős embereit. Nem így lett!
Már Mellár Tamás lapunknak adott múlt heti interjújából is érezni lehetett, hogy végleg kudarcba fulladt a próbálkozás, amely szerint betartatnák a polgármesterrel a választási ígéreteinek egy részét, és újragondolásra késztetnék például a harmadik, MSZP-s alpolgármesterrel kapcsolatban. Ezt akkor Mellár azzal érzékeltette, hogy azt mondta,
rutintalanok ezek a koalíciós képviselők ahhoz, hogy sikert érjenek el;
őt pedig meg sem hívták az egyeztetésekre. Nagyon úgy néz ki, hogy igaza volt az országgyűlési képviselőnek.
Nem lépnek ki
Lapunk úgy tudja, a képviselők egy közleményben próbálják majd megmagyarázni, illetve menteni a helyzetet. Viszont nem lépnek ki sem a koalícióból, sem a frakciószövetségből, mert attól tartanak, hogy ez esetben a „senki földjén” találnák magukat, egyedül, magányosan. Ezt jól gondolhatják, ugyanis még saját pártjuk vezetésétől sem kaptak igazán támogatást és segítséget az elmúlt hetekben; így úgy érezték, egyedül maradtak – magyarázták többen is lapunknak. Ők is úgy vélik, hogy országos megegyezés állhat a háttérben, amibe viszont őket nem avatták be; mással nem tudják magyarázni ezt a passzivitást. Hogy ez nem teljesen légbőlkapott megérzés, arról már lapunk is írt korábban – belső források alapján.
Vezetnék az országot, de a haldokló MSZP-vel sem bírnak el
Különös helyzet az, hogy miközben a kormányellenes pártok vezetői egyenként is bejelentkeztek az ország vezetésére – ahol egyebek mellett igen erős nemzetközi politikai mezőnyben kellene érvényesíteni az ország érdekeit; addig helyben nem bírnak el még a megszűnés szélére, nagyjából az 5% alá bezuhant MSZP-vel sem. Annak ellenére sem, hogy például Pécsett még a legitimációja is kérdéses a pártnak, hiszen a 2019-es választást nem az MSZP nyerte meg; viszont most az összes fontos kulcspozíciót a párt emberei szállták meg – ahogy azt Mellár is megfogalmazta mások mellett lapunknak.
Újra bemutatjuk azt a 12 pontot, amelyről hetekig folyt az egyoldalú alkudozás:
1.) Nyőgéri Lajos kinevezését a polgármester saját hatáskörben vonja vissza még a veszélyhelyzet alatt, illetve a kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés!
2.) Bognár Szilvia alpolgármester a hatásköreit a 20/2019. (12. 02.) utasítás szerint gyakorolhassa! Minden olyan hatáskört vissza kell venni Ruzsa Csabától és Nyőgéri Lajostól, melyek Bognár Szilviától kerültek elvonásra.
3.) A Pécsi Kommunikációs Központ Kft. vezetőjének kinevezéséről az SzMSz szabályai alapján demokratikusan döntsön a veszélyhelyzet utáni első közgyűlés.
4.) Hatékony feloldását kérjük annak a morális válságnak, amit a BIOKOM Nkft.-nél létesített ’Közbeszerzés és projekt manager’ megnevezésű pozíció okozott. Fentieken túl szeretnénk mindenki számára átlátható szabályokat kialakítani az önkormányzati vállalatoknál és intézményeknél történő kinevezések ügyében.
5.) A polgármester 2021. január 31-ig nyilvánosan számoljon be az október 13-i győzelmet követő, az önkormányzati cégek előző időszaki működését vizsgáló átvilágítások eredményéről: sorrendben Tüke Busz Zrt. (Volvo-gate), BIOKOM Nkft., PSN Zrt., ZSÖK Nkft., PKK Kft., majd a többi városi érdekeltségű átvizsgált cég.
6.) A lakhatás, a lakásgazdálkodás területein az elmúlt tizenöt hónapban semmiféle előrelépés nem történt, a lakásgazdálkodással foglalkozó hivatali szervezet egy átjáróházzá vált. Ez a helyzet számunkra elfogadhatatlan! Ezért 2021. március 1-től a város lakásgazdálkodásának vezetésére pályázaton kiválasztott, a feladat ellátására alkalmas személyt kell kinevezni!
7.) Az a hivatali, intézményi, szervezeti és cégvezető, aki a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok szolgáltatását az önkormányzati képviselő, valamint a jogszabály alapján hozzá forduló magánszemély (természetes személy) kérésére megtagadja, azonnali felmondással visszahívható legyen. Polgármesteri utasítás jogszabállyal nem lehet ellentétes, így arra való hivatkozás nem mentesíti a vezetőket a felelősségre vonás alól. Biztosítani kell az önkormányzati képviselők ellenőrzési jogosítványát, és a hivatalos dokumentumokat titoktartási kötelezettség mellett ki kell adni számukra.
8.) Minden olyan szerződést, melyet a polgármester, bármely városházi vezető vagy bármely önkormányzati cég megköt, teljes terjedelmében, az összes csatolmánnyal és a hozzá tartozó információkkal együtt minden önkormányzati képviselő részére könnyen hozzáférhetővé kell tenni! Ezért a jegyző a szerződéseket a tartozékaikkal együtt digitalizált formában a képviselők számára elérhető tárhelyre tölti fel.
9.) A mindenkori gazdasági alpolgármester – mint az önkormányzat gazdaságpolitikájának alakításáért felelős vezető – a tevékenységéről háromhavonta részletes beszámolót köteles terjeszteni a Közgyűlés elé.
10.) A frakciószövetség belső szavazásainál csak a közgyűlés minősített többségével, azaz tizennégy szavazattal támogatott javaslatok számítsanak a frakciószövetség egésze által kötelezően támogatandó javaslatnak, egyéb esetben szabad mandátumú szavazás következik, ha az előterjesztő fenntartja a javaslatot a közgyűlésre.
11.) Az önkormányzati képviselőket és a polgármesteri hivatal dolgozóit esetlegesen érintő összeférhetetlenségeket legkésőbb 2021. február 28-ig meg kell szüntetni!
12.) A képviselői munka felelős elvégzéséhez a polgármesteri hivatal biztosítsa a frakciók működésének feltételeit! A frakciók a kéréseiket 2021. január 31-ig juttassák el a jegyzőnek, hogy február 28-ig rendezhető legyen a frakciók infrastruktúrájának kialakítása.