Címlap Hírek Az MSZP széth...

Az MSZP széthullása és a DK előretörése Pécsett is átrendezheti az erőviszonyokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az, ami korábban csak kampányszlogennek tűnhetett sokaknak, miszerint az „ellenzékben Gyurcsány a főnök”, mostanra tény lett, mégpedig olyan tény, amit maga a DK elnöke jelentett be, tett világossá és beszélt róla kendőzetlenül. Gyurcsány Ferenc kijelentettte: a DK az élre tör, és nem várnak senkire.

Ez a „DK-s előretörés” komolyabban csak azokat lephette meg, akik a politikát távolról figyelik, mert korábban is teljesen nyilvánvaló volt, hogy valós, mérhető és számottevő társadalmi támogatottsága csak a Demokratikus Koalíciónak van a baloldali térfélen; a többi párt vagy szerveződés tulajdonképpen virtuális- vagy csak médiapárt, és mostanra az MSZP is a 2%-ot ostromolja. Erről egyébként Gyurcsány Ferenc is nyíltan lamentálgatott a Partizánnak adott interjúban a napokban.

A DK magasabb fokozatba kapcsolása hatással lesz a pécsi baloldali erőviszonyokra is; annál is inkább, mert városházi forrásaink már hónapok óta suttognak egy háttérben zajló hatalomátvételről.

A Pécs Aktuál információi szerint ugyan korábban létezett megegyezés az MSZP és a DK között Pécsről, de ez a megegyezés – belső információk szerint – a választások lezárultával véget ért, vagy érhetett.

A korábbiaknál is véresebb háború jöhet a pécsi baloldalon

Számos cikket írtunk korábban azokról a belső harcokról, amelyek jellemezték a pécsi városvezetés első 2 évét. Ennek a folyamatnak voltak csöndesebb (12 pontos) és igazán hangos, mondhatni „véres” pillanatai is.

Még Mellár Tamást is elérte a hatalmi harc.

Nem is akárhogy.

Bár szinte az összes önkormányzati kulcspozícióban MSZP-közeli figurák foglalnak helyet, akik terjedelmes holdudvart tartanak maguk körül, és száznál is több „felügyelőbiztottsági tagot”; a helyi DK segítsége nélkül nem csak a hatalmat nem tudták volna megszerezni, de működtetni sem tudnák a várost – hiszen kellenek a Demokratikus Koalíció szavazatai.

Politikai értelemben ugyanis rendkívül ingatag Péterffy Attila és a mögötte álló erők pozíciója, nagyon könnyen válhatnak döntésképtelenné.

Újabb MSZP-s állhat át Pécsett a DK-hoz?

Szakács László a kampány kellős közepén sorolt át az MSZP-ből a DK-ba, ezzel pedig komoly és beágyazott politikust vesztített el helyben a szocialista párt. Most többen is azt találgatják, hogy Schmuck Roland is átülhet a DK-ba. A pécsi MSZP-s önkormányzati képviselő ugyan kevésbé van reflektorfényben, de igen meghatározó háttérembere a pártnak. Nem mellesleg azon kevesek közé tartozik, akiknek valódi szakértelme is van – közgazdász -, nem csak beszélő fej, aki ontja magából a demagóg pártpropagandát.

A pécsi városvezetésben nagyon kevés az olyan ember, akinek valós tudása, politikai gyakorlata, nem mellesleg politikai tehetsége is van. Ilyen Schmuckon kívül Nyőgéri lajos alpolgármester, és Kunszt Márta is, de itt véget is ér a sor.

Dr. Schmuck Roland

A pécsi baloldali hatalomátvétel ügye a jobboldali politikusokat is izgatja – érthető módon. Barkóczi Csaba (Fidesz) például így találgat:

„Pécsett szemmel láthatóan falakba ütközött a Gyurcsány család politikai vállalkozásának baloldal elleni offenzívája. Ez alapvetően két dolognak köszönhető:

  • 1) Baranyában maradt még kellő pénzügyi erőforrása és holdudvara a Puch László körül tömörülő egykori szocialista garnitúrának.
  • 2) A Demokratikus Koalíció pécsi csapatából láthatóan hiányoznak a karakteres arcok.

Bognár Szilvia lehetett volna ilyen, de őt saját puhaságuknak köszönhetően sikerrel leválasztotta róluk az MSZP, míg az utódjaként érkező Zag Gábor alpolgármesterként láthatatlan és érezhetően kényelmetlen is neki a pozíció. Kunszt Márta a párt matuzsálemeként, mint egykori alpolgármester már inkább csak szimbolikus szerepet tölt be, aligha fog vérre menő küzdelmet folytatni a szocialistákkal a város birtoklásáért, más ismert és/vagy alkalmas szereplő pedig jelenleg nincs a pécsi DK-ban” – véli.

„Ebben a helyzetben értékelődik fel a DK számára Schmuck Roland személye. Nem lenne példa nélküli ugyanis, hogy a DK – ott ahol nincs rátermett embere – újabb szocialista politikust csábít sorai közé. (…) Schmuck Roland ideális célpont a DK számára. A pécsi MSZP utolsó klasszikus értelmiségi szereplője, akinek egyetemi tanárként iszonyatosan kínos a Komjáthi Imre féle rendkívül primitív, a két háború közötti földalatti kommunista mozgalmak nosztalgikus jelszavait hangoztató politikai kommunikáció, és akinek sokkal jobban fekszik a modern, Európa-párti szakértői imázs, amellyel a Dobrev-árnyékkormány próbálkozik (ahogy láthatólag Ujhelyi István is így érzett). Szürke eminenciásként kerül minden nyilvános kapcsolatot a Puch Lászlóhoz és Kőhegyi Istvánhoz köthető üzleti körökkel (igaz a Költségvetési és Gazdasági Bizottság vezetőjeként olykor kénytelen átnyomni őket), de szemmel láthatóan ő maga nem érintett ezekben, így saját pártja aligha tudja sakkban tartani, ráadásul népszerű egyetemi oktatóként egzisztenciája is független az MSZP-től. Péterffy Attilával számos konfliktusa volt és van, ahogy a testületi ülésen a polgármester udvariatlanul belefojtja a szót (és persze az azóta a városvezető koalícióból kiugrott képviselőktől tudjuk, hogy a frakcióüléseken még inkább), finoman szólva sem mutat összhangot köztük. Érezhetően túl nagy szerepet nem is szánnak neki, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság vezetője is mondjuk úgy „jobb híján” lehetett Nyőgéri Lajos botrányos távozása után”

– magyarázza a képviselő, akinek teljes posztja itt olvasható:

A Pécs Aktuál felvette a kapcsolatot Schmuck Rolanddal, ha reagál egyebek mellett az ellenzéki képviselő fenti állításaira is, akkor arról mindenképpen beszámolunk.

A pécsi városvezetés viszonylag könnyen megborítható, HA KÉT KÉPVISELŐT KI TUDNAK MOZGATNI A VÁROSVEZETŐ FRAKCIÓBÓL, mivel a 27 fős testületből már csak 10 képviselőre számíthatnak vakon. Ha pedig sikerül elérni azt is, hogy ez a két képviselő együtt mozogjon azokkal, akik a baloldalon vannak ugyan, de nem kegyeltjei a városvezetésnek, akkor igazán nagy lenne a baj Péterffyék szempontjából: véget érne ugyanis a korlátlan hatalmuk, folyamatos kompromisszumokra kényszerülnének.

Hogy erre most mennyi esély van, az nézőpont kérdése, sőt az ellenzéknek is be kellene szállnia ebbe a meccsbe – legalább szavazatokkal. Bár a megmaradt két Momentumos képviselő most kevésbé harcias, sokkal kevésbé kritizálják a városvezetést, mint korábban, úgy tudjuk, a városvezetés nem igen bízik bennük.

Egyelőre 10 atombiztos szavazógépe van a városvezetésnek, 3-al alkudoznia kell, vagy szívességeket tenni – őket kékkel jelöltük; a többiekkel kifejezetten rossz a viszony

Ebbe az igen ingatag hatalmi gépezetbe a Demokratikus Koalíció komolyan bele tud zavarni,

az a kérdés: megteszik-e? Úgy tudjuk, a városházi vélekedések szerint Kunszt Mártát nehezen lehetne rávenni arra, hogy a városvezetés ellen menjen – akár a baloldal javára, viszont vannak olyan vélemények is, melyek szerint rá lehetne kényszeríteni némi belső nyomással.

Izgalmas hónapok következnek a pécsi politikai életben, ez kétségtelen. Az más kérdés, hogy elbírna-e a város egy újabb véres politkai belharcot; vagy abba már tényleg becsődölne.